borjour

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy nyáron alapvetően rizlinges vagyok, meg blanc-os, illetve pinot gris-s. A közelmúltban pont ez utóbbiból (idehaza született: szürke barát) akadt a kezembe egy palackkal. Ennek is örültem, aztán ahogy belefeledkeztem a végtelennek korántsem nevezhető kóstolásba, lassan, de biztosan jutottam el az ellazítós eufória állapotába.
Ismerjétek meg, nem fogjátok megbánni: Santa Margherita Pinot Grigio. Az évjárat 2010, a terroir pedig Trentino, Alto Adige, ami egy észak-olaszországi tartományt takar, de gyakorlatilag dél Tirol. Egy reduktív eljárással készített borról van szó, amit viszonylag erőteljes szalma szín jellemez. Meg gyopáros, hegyi illat és olyan harsány gyümölcsösség, hogy már-már kedvem támadt volna beleharapni a pohárba – de persze nem tettem. Baromi nagy udvariatlanság lett volna a házi gazdával szemben, merthogy nem otthon ittam. Szóval elképesztően élvezetes ivású ez a kis olasz, és bár az alkohol elvileg elvonja a szervezettől a vizet – és gyakorlatilag is –, nekem tökéletes szomjoltó volt! Ezt a nem túl húzós savaknak és némileg a finoman citrusos utóíznek tudom be, amit nagyon jól kordában tart a kevés maradék cukor, ami egyébként szintén jellemzi a Szent Margarétát taljánéktól. Az egyetlen hiba, amibe bele tudok kötni – nem akarok, a tények makacs dolgok –, hogy az ára miatt aligha lesz mindennapos, vagy mondjuk beszélgetős, esti bor az asztalon. Hozzáteszem: azt a nagyjából 3000 Ft-ot, amennyiért jobb helyeken hozzá lehet jutni, minden egyes cseppje megéri. Vagyis a bor jó, az ár is ehhez mért, a gond inkább a mi pénztárcánk környékén lehet...

Randibornak viszont, ha villantani akarunk, de inkább lazán, mint felvágósan, nagyon jó választásnak tartom. Csak annyira behízelgő, hogy a csajok egyből levegyék, ha ilyen játékosan és magabiztosan mozgunk bor témában, akkor valószínűleg a hálószobában sem kell majd csalatkozniuk. Ja, igen: nem kell hinni nekem, próbáljátok ki ti is!

Ördögh Bálint

Santa Margherita Pinot Grigio, Trentino – Alto Adige, 2010, 2980 Ft (Bortársaság)

A Sauvignon blanc-t úgy 5-6 évvel ezelőtt zártam kitörölhetetlenül a szívembe. Angliában voltam és ott élő ismerősömmel az egyik este elmentünk vacsorázni egy Londontól úgy 80-90 km-re fekvő faluba, méghozzá a „The Plough”, azaz Eke nevezetű étterembe. Kívülről vízi malom, belül viszont minimalista, modern dizájn és csúcsgasztronómia közeli állapotok. Nagyon tetszett! Olyan jó lenne itthon is egyre több ilyen helyet látni. Szóval itt a ház fehérbora történetesen Sauvignon blanc volt, méghozzá Új-Zélandról. Az megvan, amikor a ház borát kancsóban hozzák, az ember tölt magának, belekortyol, majd hosszasan keresi a szavakat, mert a meglepetés letaglózta? Na, hát itt ez volt. Amikor pár napja egy vendégségben a beszélgetés és a sajtok mellé – volt köztük juh és kecske is bőven – előkerült egy Etyeki Kúria Sauvignon blanc, reménykedtem, hátha újra átélem azt az érzést, mint annak idején Angliában. És majdnem! Harsány illatokkal – nekem leginkább bodzás, egreses, frissen vágott füves jegyek – markáns savakkal, valami elképesztően elegáns lecsengéssel találtam szemközt magam. Ráadásul kellően testes, ami, mint később megtudtam, az 50 %-os hordós erjesztésnek köszönhető leginkább. Ez a bor beszél. Nem egy nyelven, legalább hármon. És mindegyiken elég választékosan. Akár egy diplomata, akinek a megjelenése, a viselkedése és a modora is hibátlan. Úri bor, na. Illetve dehogy az, inkább amolyan világpolgár. Olyasvalaki, akit ha a régi reklám nyomán már nem szomjasan leszoviszörpöznénk, akkor is csak kacsintana egyet és azt mondaná: inkább gondold újra, és ha az segít, igyál még nyugodtan, én itt leszek. Mindezt egy olyan 2010-es évjáratból mondja, amiről lassan már a laikusok is tudják, hogy mindennek nevezhető, csak fáklyás menetnek nem. Szóval rendben van ez. Szívem szerint beajánlanám abba az Oxford környéki, falubeli Ekébe, hogy erre cseréljék le az új-zélandit, mert ez a funky, a másik már lejárt lemez. Arról nem is beszélve, hogy még az ára is rendben van.

Ördögh Bálint

Etyeki Kúria Sauvignon blanc, Etyek, 2010, 2400 Ft (Bortársaság)

Alapvetően rizlinges vagyok, meg blanc-os, illetve pinot gris-s. Nyáron mindhárman szívesen látott és fogyasztott vendégek nálam. A traminivel eddig, ha nem is hadilábon álltam, de volt köztünk minimum három lépés távolság – vagy ütőtávnyi, ha úgy tetszik. A korábbi élményeim alapján csajosnak gondoltam, túl sok volt nekem a buké, túl kerekded benne minden, olyan nagyon-nagyon szabályos. Azt meg valahogy sosem csíptem. Aztán egy hete beütött a ménkű. Egy főzőiskolában voltam, nagyon jó társaságban, és fehér borok voltak terítéken. Ismerkedtünk: a borok velünk, mi velük. Már túl voltunk a szőlőfajták listázásán, az egyes karakterek leírásán, oldódott a társaság, beindult a kellemes zsizsegés, és amikor sor feléhez értünk, jött a tramini. Pannonhalmáról, 2010-ből. És akkor hirtelen új értelmet nyert számomra ez a fajta. Olyan volt, mint a legfinomabb nők, akik azonnal elveszik az ember eszét. Aki miatt képesek vagyunk akár mindent hátrahagyni, csak hogy a miénk lehessen. Aki az első pillanattól fogva buja – de nem közönséges –, bestiális és úgy szexi, ahogy van. Ebben a borban történetesen a rózsaszínbe hajló színével, virágos, rózsás illatával és finoman savas, körtés ízével, ami a csekély maradék cukornak köszönhetően elnyújtott élvezetben részesítette az ízlelőbimbókat. Ők meg baromira hálásak voltak ezért. Nem csoda, a két test (a boré és a nyelvet borító, gusztáló párnácskáié) úgy fonódott össze, mintha csakis erre lett volna teremtve mindkettő. Szóval idén nyáron új kedvencem lett, akit ráadásul, ha éppen nem kettesben akarnám tölteni vele az estét, az ázsiai konyha remekei és a fúziós ételek mellé is felvonultathatok a kísérőmként.

Ördögh Bálint

Apátsági Pincészet Tramini, Pannonhalma, 2010, 2190 Ft (Bortársaság)

Blind date, azaz vakrandi. Amikor két embert úgy próbálnak meg összehozni az ismerősök, hogy a randi előtt még csak véletlenül sem ismerik egymást. Bungee jumping kötél nélkül kb. De azért néha bejön és akkor tűzijáték, csoki, zizi, madártej, the crowd goes wild.

A vakkóstoló is valami ilyesmi. Csupa izgalom már az első pillanattól fogva. Nem ismerjük a bort, címke, üveg letakar, pohárba töltés után indulhat is az ismerkedés. Vakkóstolni szerintem baromi jó! Konstans az izgalom és mivel az ember csak a végén tudja meg, helyesen tippelt-e – termelőt, fajtát, és egyáltalán: mennyire ízlik –, addig folyamatosan mehet a borok simfelése. „Lehet, hogy régen finom volt”, „Kicsit lapos, ebből nem kérek szódával sem!”, „Nincs élmény a végén”, „Nem tragikus...", stb.

Ami azt illeti, kevés ennél jobb játék létezik szerintem. Mindenki halálosan komolyan veszi. Merthogy mégiscsak súlyos érzelmi dilemmákról van szó! A borissza ki akarja deríteni, ki az, aki éppen szédíti őt, és képes instant meggyűlölni a pohár tartalmát, ha úgy érzi, az céda módjára becsapja. Beleszeretés van, felismerés, rádöbbenés, visszahőkölés, ciccegés és utálkozás – pont, mint normál esetben nő és férfi között. Játék ez, ahol a tét az érzékek maximális bizsergetése.

Amikor legutóbb ilyen vakkóstolón voltam – rosé sor a nyári nagy melegben, ami ígéreten hangzott –, mindez be is jött. Íme a két véglet: az oltári nagy csalódás – szakítás az első randi első 10 percében – a Francois President Rosé Brut személyében. Jellegtelensége okán a teszt alatt a társaság egyöntetűen lehabzóborozta, majd amikor név is került a nedű mellett, újfent egyöntetű kifakadás lett a vége. Kár érte.

A jól sikerült, szexi randit pedig számomra a balatonboglári Tisli rosé képviselte a 2010-es évjárattal: kellemes gyümölcsös ízek, utózönge nélkül, semmi savtúllógás, és ha egy fokkal határozottabb lenne, belekötni sem lenne miért. Mostoha évjárat jó kompromisszumos bora ez, na! A következő vakkóstolóra vinném is magammal. Csak hogy magasabbra tegyem a lécet a többi jelölt számára.

Ördögh Bálint

Törley Francois President Rosé Brut, 3406 Ft (Veritas)

Tisli Rosé, Balatonboglár, 2010, 975 Ft (Veritas)