Egy Borjour Extra esetében az egyszerű borkedvelő sohasem tudhatja előre, hogy pontosan mire is számítson, mi is fog történni. Ezért szeretem. Ezért is...

 

Ezúttal az este különlegességének a meghívott vendég borászat, Gere Tamás és Zsolt pincészete mellett egy RiverRide néven futó - és egyben úszó - , túristabusz és sétahajó sajátos keresztezéséből létrehozott, felettébb érdekesnek tűnő mutáns jármű ígérkezett. Hősünk a keresztségben tisztességes magyar nevet nem kapott, amit valószínűleg életre hívásának eredeti célja indokolhat: ha már ‘helló turiszt’, akkor miért ne lehetne meg is úsztatni az egyébként aszfalton zötykölődéshez szokott derék külföldi városnézőket, persze némi felárért cserébe – valami ilyesmi járhatott a leleményes ötletgazdák fejében.

 

Na de nézzük mivel is fogadnak a helyszínre érve: egy 2010-es Kékfrankos-Pinot alapú gyöngyöző roséval. Friss, könnyed, némi buborékos huncutsággal. “Szálljunk fel, én is akarom…” és már indulok is  fel a jármű lépcsőjén, hogy aztán a belsejébe érve szürreális érzés kerítsen hatalmába:  egy fapados repülő utastere és az alsó tagozatos osztálykirándulások emlékei idéződnek és keverednek…  Előbbi az ülések alatti mentőmellények és a nyomtatott biztonsági előírások miatt, utóbbi pedig talán a leendő utas-, bor-, és sorstársak várakozással teli viháncolása végett. “Már csak az anno ilyenkor minden gondos szülő által kötelezően előre bekészített, és a hátizsákokból aztán rendre elő is kerülő, oldalánál szétázott szalvétás parizeres  uzsizsömlék hiányoznak, meg a szívószálas rostos üccsik” – gondolom, de nincs idő a múltba révedezésre, mert már úton is vagyunk. Döcögősen indul az este (a belváros utcáin végig) megcsodálom ugyanazokat az egyébként tényleg csodás épületeket, amik mellett reggel az autóban ülve a dugóban még folyamatos anyázások közepette araszoltam végig …  Közben 2010es olaszrizlinget kortyolunk, semmi extra, nem hagy mély nyomot. Ha létezne olyan kategória, hogy ’városnézős bor’, akkor ez lehetne az. Az angyalföldi rakpartra érve aztán pihenő, jön az első vörös, egy gyümölcsös, kedves 2010es Portugeiser formájában. És ahogy a stáb piknik kosaraiból (!) előkerülnek a már Borjour védjeggyé vált kézműves zsíros deszkák, arcunkra elégedett mosoly ül. Persze menetrend szerint összetörik az első pohár is, a tettes személye sem okoz meglepetést… business as usual…

 

A rakparti idill után aztán jöhet a várva várt nagy mutatvány: a félhomályban a Titanic baljós zenéjére csobbanás az egyébként kifejezetten barátságosan hullámzó Dunába! Járművünk diszkréten megdől, de alapvetően állja a sarat, vagyis a vizet. Az időzítés tökéletes: mire besötétedik, éppen a Parlament elé csordogálunk, és egyszerre gyönyörködünk a Gellért hegy, a Vár és az Országház lenyűgöző fényeiben! Poharunkban épp egy 2006os Pinot válogatás (nálam ez lett az est bora, aztán mint később kiderült, másoknál is), amely számomra egyszerre  elegáns, és izgalmas, leginkább az érett cseresznyés főaromához társuló fűszeres utóízbeli lecsengésétől. Egyben volt na, nekem jobban bejött, mint az egyébként presztizsbornak szánt 2007es Aureus vagy a 2008as Páratlan.

 

A hangulat közben a tetőfokán, az első sorokban ülő eminensek a borászt, a hátsó részben lévő renitensek már rég inkább egymást hallgatják. Utóbbiak a hangosabbak. Ez így már tényleg egy jó kis retro osztálykirándulás feeling, de ezt a többség érezhetően egy cseppet sem bánja. Én se. Partot érve meg is állapítom, hogy van az úgy, hogy az egyszerű borkedvelő egy kóstolón csak szimplán jól akarja magát érezni, és nem feltétlenül teleírni a jegyzetfüzetét. Nekem ez az este pont ilyen volt.

 

Már csak az a kérdés, vajh mikor fognak szárnyakat is eszkábálni  a multifunkciós járgányra, hogy aztán már 3 in 1, a levegőből is lehessen nézelődni… Én minden esetre abból sem akarok majd kimaradni...

 

 Borjour, földön, vízen. Levegőben? Ride on.

 

Mikola Tamás

 

Kóstolt borok:

Comis Gyöngyöző rosébor 2010
Olaszrizling 2010
Portugieser 2010
Páratlan 2008
Pinot Noir Válogatás 2006
Aureus 2007