Búcsúzáshoz minden körülmények között jól jön egy üveg bor - Ha már elköszönni nem jó, legalább a bor legyen az.  Ha túl szomorú az eset, működhet figyelemelterelőként- a bontás-töltés-kóstolás rituáléja átsegíthet a nehezén, de akkor is erősen ajánlott, ha esetleg túl feszélyezettek vagyunk, vagy ha egyszerűen unjuk a búcsúzkodást, de ezt nem  lenne illendő bevallani.  Mondjuk pályaudvari integetéshez nem ragaszkodnánk hozzá feltétlenül, de igazán súlyos esetben  tök mindegy, hogy mibe kapaszkodunk: borospalackba vagy vonatlépcsőbe, a büszkeségünknek úgyis annyi.

A közelmúlt két búcsúzkodós bora a véletlen borok kategóriájába tartozik: azért őket bontottuk ki, mert ők voltak kéznél.

Az elsőt egy rádió nem túl dicső végére nyitottuk: a Borjour eredetileg Késői Szüret néven futó rádióműsora több mint 5 évig szólt a radiocafén csütörtök esténként. Az adással nem volt semmi gond, imádtuk csinálni és rengetegen szerettek minket hallgatni vagy nálunk beszélni, de a rádió körül egyre rondább pletykák keringtek. Mígnem a vége az lett, hogy a radiocafé stábjának az értesítéstől számított 14 perce maradt elköszönni a hallgatóktól.
Hát erre a hírre naná, hogy inni kellett.
Hosszas válogatásra nem volt idő: a kamrában egy Maurus Rejtelem, régóta kívántam, de lelkiismereti okokból nem nyitottam ki (szülés, szoptatás, ilyesmik), úgyhogy gyorsan bedobtam a hűtőbe. Este az összes gyerek lefektetése után kitöltöttem egy pohárral és azt tudta, amit szerettem volna, hogy tudjon. Gazdag volt, de nem ült a nyakamra,(ld: „szép test”) elmulasztotta a gombócot a torkomból, nem pedig lemarta,(ld: „szép savak”), az újhordós érleléstől nekem mindig nosztalgikus hangulatom lesz - mármint valószínűleg a vaníliaillattól és persze csak akkor, ha nem lesz szálkás tőle a nyelvem -, ami rádiósiratáshoz épp passzol. A Rejtelemhez kell valami alkalom, hogy kinyissuk, mert nem az a locsolós fajta, de bármilyen alkalomhoz illik.

A másodikat egy lelépő jóbarát búcsúebédjén rendeltük. Az alkalom inkább édes, mint keserédes: a jóbarátnak jót hoz az életébe a külföldi munka, két év nem a világ és különben is, többet fogunk skype-on beszélni, mint eddig itthon személyesen, de mégis: nagyon messzire megy, nagyon sokáig nem látjuk, úgyhogy a „na csá!”-nak meg kell adni a módját. Hétköznap délben argentin steakhouse, vérző marhadarabok és persze malbec. A rendelés vicces: a barát próbált úgy csinálni, mintha nekünk is lenne beleszólásunk, ami persze röhögésbe fulladt. Ami pedig érkezett: Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, amiben a malbecen túl petit verdot és tannat van (mind a három szőlőfajta, nem lóbetegség). A tannat hallatán előre készítettem az állkapcsomat a csócsálásra, de a bor meglepően gyümölcsös és könnyed volt– már amennyire telhet tőle. A steakeket elbírja a hátán, de mégsincs olyan benga teste, hogy inkább külön fogásnak érezzük. Ha egy kóbor hétköznap délben hirtelen dél-amerikai bort kell választanotok egy 3 centi vastag húsdarabhoz, ezt bátran ajánlom.

Megyeri Sára

Maurus Rejtelem, Mór, 2006. 2190 Ft  (monarchiaborok.hu)
Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, Argentína,2007.  13900 Ft, (Pampas Argentin Steakhouse)