Az ember belép szerda délután a Várfok Galériába, és egy pillanatra azt gondolja, nincs is szebb látvány néhány jól megtermett, rókákkal díszített, kék köténybe csomagolt borásznál.
Tudjuk, ezt meg kell magyaráznunk.
Szóval azt történt, hogy Heimann Zoltán szekszárdi borász hívó szavára összeállt hat bortermelő, hogy a Heimann által korábban kitalált néven (kis módosítással) sillert készítsen, és ezt többé-kevésbé azonos csomagolásban egyszerre dobja a piacra. Így született meg 2012-ben a hat kicsi róka, valamennyi narancssárga kapszulával, csavarzárral, és egységesen Fuxli néven.
Az önmagában óriási dolog, hogy hat ember össze tud állni egy célért (ebben a zországban), ha pedig ez a cél ráadásul egy finom ital, akkor már... kicsit meg is magyaráztuk az első mondatunkat. A siller nagy magyar találmány, pont ez, pont így nem igazán létezik a világban, bár néhány külföldi, rozénak nevezett könnyű vörösbor akár gondolhatná magáról, hogy siller, ha beszélne magyarul. A dédapáink által állítólag „fukszos”-nak becézett bor másfél-két nap héjon áztatással készül, amitől egy picit sötétebb színe lesz, mint a rozénak és világosabb, mint a vörösbornak, plusz belekerül némi cserzőanyag, ami tökösebbé teszi.
A hat szekszárdi borász – Eszterbauer, Heimann, Merfelsz, Németh János, Pósta testvérek és Sebestyén Csaba – abban megegyezett, hogy javarészt „Kárpát-medencei” fajtákból, vagyis kékfrankosból és kadarkából, készíti a fuxlit, így a végeredmény jó esetben narancsos színű, finoman fűszeres, jó savú, vidám, gyümölcsös, nyári alaplé lett, nem lehet véletlen, hogy kétszáz fős és szélesen vigyorgó, optimista érdeklődő tömeg lögybölt feLugossy képei előtt a hűs budai szürkületben...
(A kadarkáról amúgy is azt gondoljuk, hogy sillernek a legjobb, de annak aztán bitang... de ezt a zárójelet gyorsan be is zárjuk, mielőtt véglegesen kisokkolóznának minket a Borok Házából.)
A nagy vigyorgás és kóstolás közben azért feltűnt, hogy ahány fuxli, annyiféle. Volt köztük egészen lágy karakterű és ficánkolós savú, talán azért is, mert volt, aki bontott almasavat és volt, aki nem; 12-es alkohol és 13-as; krémesebb textúrájú és könnyedebb; sok fajtával dolgozó és fajtabor... Én ezt egyáltalán nem bántam: így legalább volt okos ürügy körbe-körbejárni („nézzük, meg, az milyen!”), de lehet, hogy a kevésbé érdeklődő fogyasztót nem segíti ez a sokszínűség, ha a cél egy új, egyébként jól működő brand felépítése. Ezt persze majd a fuxlikör – mely nyitott és várja, hogy bővüljön – eldönti: fokozzák-e az egységességért az önszabályozást vagy rábízzák a fogyasztóra, hogy eldöntse, melyik róka legyen a rendszeresen rendelt háziszmöre.
Nagy Sebestyén
További írások a fuxliról:
Utolsó kommentek