Nem hiszek a véletlenben.

Nemrég örököltem egy réges-régi szakácskönyvet, és elkezdtem lapozgatni. Na nem úgy kell elképzelni, mint a mai modern jegyzeteket, egészen más. Direkt használom a „jegyzeteket”, mivel ez olyan szinten részletes, hogy a mostani könyvek a nyomába sem érnek. Tiszteletet érdemel már a kora miatt is, meg azért is mert könyv. Kézzel fogható, van súlya, szaga,illata, története, eleganciája és nem utolsó sorban mondanivalója.

Érdekes ezt mondani egy szakácskönyvről, de ha az ember fogékony rá, nagyon sokat lehet belőle tanulni. Itt nem csak az ételek elkészítésének különböző módjáról beszélek, hanem a stílusról. Mert főzni is sokféleképp lehet, például: unalmasan-muszályból, a megszokotthakhoz ragaszkodva-kóstolás nélkül, kalandvágyból-pontatlanul, lezseren de nem hanyagul, gusztusosan, gusztustalanul, vidáman, és persze szomorúan. Szerintem ezek közül bárki meg tudná mondani, melyik hozzáállással  lesz a legfinomabb az  étel. 

Lehet, hogy régimódi vagyok, de én még mindig szeretem a könyveket. Főleg a jó szakácskönyveket. Vizuális típusként rögtön elképzelem a régi patinás konyhába, a fa keretes kissé kopott ablakokon beszűrődő fényt, amint megcsillan a rendben felakasztott vörösréz lábasokon. Kezdődik a friss zöldségek pucolása a déli húsleveshez, az asztalon már megtisztítva várja sorsát a marhafartő, odébb illatozik a petrezselyem. Közben készül a levesbevaló consommé, májas séberli, vagy a sonkás-sajtos hablepény. Időutazás a javából, hiszen kézzel fogható a történelem.

A könyvet tovább olvasgatva rá kellett jönnöm, hogy a magyar gasztronomia nagyon magas szinten volt annak ellenére, hogy az első világháború igen nagy károkat okozott.

Annak érdekében, hogy visszanyerje megkopott fényét, elvittem egy könyvkötő mesterhez, aki mikor a kezébe vette, úgy forgatta, mintha csodát látna. Ekkor kezdett derengeni, hogy micsoda kincshez jutottam felmenőim által. Mint kiderült a könyv legalább 80 éves, és egy nagyon ritka darab. Jó kezekbe került, és pár hét után új borítóval és teljesen rendbe hozva kaptam vissza.

Muszáj idéznem az előszóból, mert ez elmond mindent a korabeli gondolkodásból:

„El sem képzelhető, milyen nagy és fontos szerepe van az embernek életében a sütés-főzés tudományának, illetve a helyes és jól elkészített ételekkel való táplálkozásnak. Ennek köszönhető  jórészben az egészség,erő,munkakedv,vígkedély,elégedettség, amelyek nagyban hozzájárulnak az emberi boldogsághoz.” (bánffyhunyadi Hunyadi Erzsébet,férj:Stiasny Nándorné)

Nem akarom én játszani a bölcset, de egyet mondok: vissza a gyökerekhez! Minden lény, de legfőképp az ember azért csinál mindent, hogy boldog legyen. Mint tudjuk az evés az egyik leggyakoribb örömforrás, egyik kulcsa a boldogságnak. Valószínű én ezt már kisgyermekként is éreztem,állandóan a konyhában ügyetlenkedtem, ennek persze ma is jól látható jelei vannak az akkor szerzett sérülések által a kezeimen. Én akkor és még ma is a főzés által tudom legjobban kifejezni a szeretetemet és hálámat.

 

BORday