borjour

A mozgólépcsőn állva ért a nagy felismerés. Miután már vagy a negyedik vállalhatatlan fehér bojtos-  piros sapkás figura suhant el velem szemben. Ma van ’A Télapó’. Amit totál elfelejtettem. Vazze.

Viszont sosincs késő ünnepelni. Most sem. Mondjuk egy sztaniol papírba kényszeríett, tejbevonós amorf csokimiki rituális lefejezésével és befalásával? Még mit nem! Inkább a már többször bevált módszerrel. Hát igen. Ivással!

Az egyszerű borkedvelő persze nem holmi borissza kocsmatöltelék! Fenét. Megválogatja mit és kivel. „Szomjasan lihegő krampuszok, csörömpölő ajándékok, szekszárdi borászok” – szólt a Mikulás napi Borjour invitálás. Na, ez lesz az. Úgy hogy irány a helyszín, az Impró – Kreatív töltőállomás! De mi is pontosan ez a hely? A 10 fős Momentán társulat törzshelye, ahol a várt nem várt, és a nem várt az elvárt... Mert hogy ők az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítói (értsd: a Beugró előtt is volt élet...) Minden este úgy mennek fel a színpadra, hogy fogalmuk sincs, mit tesznek majd.  Aztán tesznek valamit. És ez elég vicces tud lenni. Most is az volt. Például amikor egy mezei mikulás sapka egy pillanat alatt vérgólyává változott... Szóval ezúttal sem okoztak csalódást speciális, boros témákkal tűzdelt rögtönzés sziporkáikkal.

A műsor közben folyamatosan kóstoltuk  a 3 meghívott szekszárdi pincészet borait.  Először az általam még nem ismert Pastor Pince könnyedebb tételei jöttek: egy friss kékfrankos rosé ropogós savakkal, és finom gyümölcsösséggel. Majd egy zamatos siller kadarkából, piros bogyós íz kortynyi vörösboros érzettel. A harmadik tételük a Medito egy 2008-as kékfrankos-cab.f-cab.sav cuvée, ami engem leginkább az egyik szomszédomra emlékeztetett: illedelmesen köszön reggel, de azért az se lepne meg, ha egyszer rám vágná a liftajtót... Szikár, hűvös, távolság tartó bor. Idővel lágyulhat (ellentétben a szomszédommal...) Juhász Tibor a pincészet borásza szimpatikus volt, legközelebb biztosan teszek még egy próbát a boraival.

Mint megtudtuk, a borászkodással foglalkozó Vesztergombi családról már az 1700-as évekből fellelhető írásos emlék, napjainkban is családi vállalkozásként definiálják magukat. Bevallom, a pincészetet az estén (és úgy egyébként is) képviselő Vesztergombi Csabával kapcsolatban  elfogult vagyok: ennek elsődleges oka az egyik kedvenc vörösem, az általuk készített, és most is a borsorban szereplő Turul cuvée. 60% Cab.F-40% Merlot, kishordós érlelés, mély szín, intenzív illat, nem bántó tanninok, telt ízvilág. Eddig mindíg. Most viszont valahogy nem találtunk egymásra. Hogy én nem voltam jó formában, vagy a bor, nehezen tudnám megmondani... De gyaníthatóan inkább az előbbi, mert a többi 2 tétele sem fogott meg igazán, pedig a Csaba cuvée a borászat kvázi zászlós bora. Az viszont biztos, hogy túl sokszor szerzett már örömöt korábban a Turul ahhoz, hogy ennyi miatt csak úgy leírjam. Szóval Turul Forever! De legalább is next time:-)

A végére hagytam az Eszterbauer Borászatot, pedig igazából velük kellett volna kezdenem. Esetükben ugyanis egészen különleges módon ötvöződik a hagyományok szigorú őrzése és a kreatívitás. Elég csak a boraik cimkéjére pillantani: az Eszterbauer család 10. generációjának számító János és borász társa Pálinkás Laci (nomen est omen...) az ősök tisztelete jeléül a múlt századi szekszárdi paraszt-polgári világának megtestesítőit, saját nagyszüleiket és dédszüleiket jelenítik meg borcímkéiken. Így például a klasszikus Bordeauxi házasítású Mesterünk cuvée-vel a nagypapára emlékeznek, de emléket állítanak a nagypapa napszámosának (!) is: „ A mindig borostás arcú, ápolatlan külsejű, kaszától, kapától, és nyári forróságtól meggyötört napszámos, kit gyerek fejjel – helytelenül –lenéztem. Most elégtételül a legszebb borunk címkéjén álljon számára emlékezés és verejtékes munkájáért elismerés...” volt olvasható a 2008-as Cab.Sav címkéjén, amelynek a Tivald nevet adták. Számomra az este legszebb bora végül a Tüke Bikavérük lett, testes, karakteres, és nem ráspolyozta szét a torkom a tanninja. Szexi, ahogy Szekszárdon az ilyen bort hívják. Mert ha megissza az ember, a saját feleségét is megkívánja tőle...

Na, tényleg soha rosszabb Télapót. Asszem legközelebb is kihagyom a cipőfényesítést, és inkább a bort öntő krampuszokra bízom magam. Még ha szomjasan lihegnek is...

Szóval jövőre veletek ugyanígy, ugyanott. Vagy bárhol. De leginkább mindenhol.

Mikola Tamás

Az est szereplői:

Pastor Pincészet:
Rosé 2011
Kadarka Siller 2011
Medito Cuvée 2009

Vesztergombi Csaba:
Cabernet Sauvignon 2008
Turul Cuvée 2007
Csaba Cuvée 2007

Eszterbauer Borászat:
Tüke Bikavér 2009
Mesterünk Cabernet Franc-Merlot Cuvée 2009
Tivald Cabernet Sauvignon 2009

The Wonderingchef (www.thewonderingchef.wordpress.com)
Pisztácia Blog (www.pisztacia.blog.hu)

Egy Borjour Extra esetében az egyszerű borkedvelő sohasem tudhatja előre, hogy pontosan mire is számítson, mi is fog történni. Ezért szeretem. Ezért is...

Ezúttal az este különlegességének a meghívott vendég borászat, Gere Tamás és Zsolt pincészete mellett egy RiverRide néven futó - és egyben úszó - , túristabusz és sétahajó sajátos keresztezéséből létrehozott, felettébb érdekesnek tűnő mutáns jármű ígérkezett. Hősünk a keresztségben tisztességes magyar nevet nem kapott, amit valószínűleg életre hívásának eredeti célja indokolhat: ha már ‘helló turiszt’, akkor miért ne lehetne meg is úsztatni az egyébként aszfalton zötykölődéshez szokott derék külföldi városnézőket, persze némi felárért cserébe – valami ilyesmi járhatott a leleményes ötletgazdák fejében.

Na de nézzük mivel is fogadnak a helyszínre érve: egy 2010-es Kékfrankos-Pinot alapú gyöngyöző roséval. Friss, könnyed, némi buborékos huncutsággal. “Szálljunk fel, én is akarom…” és már indulok is  fel a jármű lépcsőjén, hogy aztán a belsejébe érve szürreális érzés kerítsen hatalmába:  egy fapados repülő utastere és az alsó tagozatos osztálykirándulások emlékei idéződnek és keverednek…  Előbbi az ülések alatti mentőmellények és a nyomtatott biztonsági előírások miatt, utóbbi pedig talán a leendő utas-, bor-, és sorstársak várakozással teli viháncolása végett. “Már csak az anno ilyenkor minden gondos szülő által kötelezően előre bekészített, és a hátizsákokból aztán rendre elő is kerülő, oldalánál szétázott szalvétás parizeres  uzsizsömlék hiányoznak, meg a szívószálas rostos üccsik” – gondolom, de nincs idő a múltba révedezésre, mert már úton is vagyunk. Döcögősen indul az este (a belváros utcáin végig) megcsodálom ugyanazokat az egyébként tényleg csodás épületeket, amik mellett reggel az autóban ülve a dugóban még folyamatos anyázások közepette araszoltam végig …  Közben 2010es olaszrizlinget kortyolunk, semmi extra, nem hagy mély nyomot. Ha létezne olyan kategória, hogy ’városnézős bor’, akkor ez lehetne az. Az angyalföldi rakpartra érve aztán pihenő, jön az első vörös, egy gyümölcsös, kedves 2010es Portugeiser formájában. És ahogy a stáb piknik kosaraiból (!) előkerülnek a már Borjour védjeggyé vált kézműves zsíros deszkák, arcunkra elégedett mosoly ül. Persze menetrend szerint összetörik az első pohár is, a tettes személye sem okoz meglepetést… business as usual…

A rakparti idill után aztán jöhet a várva várt nagy mutatvány: a félhomályban a Titanic baljós zenéjére csobbanás az egyébként kifejezetten barátságosan hullámzó Dunába! Járművünk diszkréten megdől, de alapvetően állja a sarat, vagyis a vizet. Az időzítés tökéletes: mire besötétedik, éppen a Parlament elé csordogálunk, és egyszerre gyönyörködünk a Gellért hegy, a Vár és az Országház lenyűgöző fényeiben! Poharunkban épp egy 2006os Pinot válogatás (nálam ez lett az est bora, aztán mint később kiderült, másoknál is), amely számomra egyszerre  elegáns, és izgalmas, leginkább az érett cseresznyés főaromához társuló fűszeres utóízbeli lecsengésétől. Egyben volt na, nekem jobban bejött, mint az egyébként presztizsbornak szánt 2007es Aureus vagy a 2008as Páratlan.

A hangulat közben a tetőfokán, az első sorokban ülő eminensek a borászt, a hátsó részben lévő renitensek már rég inkább egymást hallgatják. Utóbbiak a hangosabbak. Ez így már tényleg egy jó kis retro osztálykirándulás feeling, de ezt a többség érezhetően egy cseppet sem bánja. Én se. Partot érve meg is állapítom, hogy van az úgy, hogy az egyszerű borkedvelő egy kóstolón csak szimplán jól akarja magát érezni, és nem feltétlenül teleírni a jegyzetfüzetét. Nekem ez az este pont ilyen volt.

Már csak az a kérdés, vajh mikor fognak szárnyakat is eszkábálni  a multifunkciós járgányra, hogy aztán már 3 in 1, a levegőből is lehessen nézelődni… Én minden esetre abból sem akarok majd kimaradni...

 Borjour, földön, vízen. Levegőben? Ride on.

Mikola Tamás

Kóstolt borok:

Comis Gyöngyöző rosébor 2010
Olaszrizling 2010
Portugieser 2010
Páratlan 2008
Pinot Noir Válogatás 2006
Aureus 2007

Az egyszerű borkedvelő a kóstoló előtt valamit azért megérzett. Valamit, de hogy valójában mi lesz, azt nem is sejtette. Elvégre bortanfolyamot végzett, kóstolt sokszor, sokfélét. Messze nem eleget persze, de azért olyan nagy csodát már valószínűleg nem fog látni. Ezt gondolta. Tévedett.

Történt ugyanis, hogy az egyszerű borkedvelő állt, kétes magabiztossággal keveredő önelégültséggel, a borkóstolók kezdetét váró, szokásos kis terpeszében, laza pohártartással.  És akkor egyszerre csak ott találta magát, szemtől szemben Vida Péterrel.  Vida Péterrel személyesen, akinek persze már hallotta hírét, és többször itta - nagy megelégedettséggel - borait. Csak éppen nem hallotta még beszélni róluk... És hát, ez az, ami nem mindegy! Nagyon nem…

Szóval az egyszerű borkedvelő áll, forgatja a bemelegítő rosét, és hallgatja Vida Pétert. Aki mesélni kezd...

Vida Péter lokálpatrióta. Ami azért is érdekes, mert a kozmopolita idiotizmus korában az ilyesmi manapság nem éppen divat. De Vida Pétert ez egyáltalán nem zavarja, sőt! Ő ugyanis érezhetően él-hal szülővárosáért, és ennek hangot is ad. „2500 év óta Szekszárdon mindenki a bor körül forgolódik” –  állítja büszkén, és az egyszerű borkedvelő érzi, hogy akkor az úgy is van.

Vida Péter spirituális tanító. Zen történetet mesél, a bor számára sokkal több, mint egy szimpla ital:  Tisztelni kell. Egy kódolt üzenet. Maga AZ ÉLET. Így, csupa nagybetűvel. LA VIDA.

Vida Péter szentimentális. Meghatározó élményéről mesél, amikor csúcsborát először megmutatva egy neves szakértőnek, az kóstolása után szólni sem tud az élménytől, és meghatódottságában egyszerűen könnyes lesz a szeme. Mármint a szakértőnek, a történetben. És lehet, hogy egy kicsit Vida Péternek is, ott a pincében, a történet mesélése közben. De ezt az egyszerű borkedvelő csak erősen gyanítja, végtére is elég sötét van...

Vida Péter kiváló borász. Öreg Tőkék Kadarkája, ami nem egy hatalmasság, hanem inkább végtelen finomság ... Estve cuvée, amivel a fiatalokat lehet rávezetni az útra ... Merlot, a szeretet bora (és a csajozásé, tenné hozzá némileg más megvilágításba helyezve a megállapítást saját tapasztalati élményeiből fakadóan az egyszerű borkedvelő)... Franc, a Szekszárdon új, méltó hazára találó... És a La Vida nagyléptékű, elegáns csúcstétele. Bizonyíték mind, és nem ígéret. Akkor, ott!

Vida Péter varázsló. Mert mi más is lehetne az, aki boraival és személyes varázsával zárójelbe tud tenni egy csodát. Történetesen a Budavári Labirintust. Mert hogy ugyanis éppen ez - az egyébként  nem mindennapi – ’pince’ volt az ominózus kóstoló helyszíne...

Így történt hát, hogy az egyszerű borkedvelő állt, a borkóstolók végén szokásos, már meglehetősen  labilis kis terpeszében, és elhatározta: a Budavári Labirintusba muszáj lesz még egyszer eljönnie. Hogy igazából is végignézhesse...

Mert mondják, a Budavári Labirintus csodálatos. Csak hát Vida Péter meg varázslatos…

Mikola Tamás