Az egyszerű borkedvelő a kóstoló előtt valamit azért megérzett. Valamit, de hogy valójában mi lesz, azt nem is sejtette. Elvégre bortanfolyamot végzett, kóstolt sokszor, sokfélét. Messze nem eleget persze, de azért olyan nagy csodát már valószínűleg nem fog látni. Ezt gondolta. Tévedett.

Történt ugyanis, hogy az egyszerű borkedvelő állt, kétes magabiztossággal keveredő önelégültséggel, a borkóstolók kezdetét váró, szokásos kis terpeszében, laza pohártartással.  És akkor egyszerre csak ott találta magát, szemtől szemben Vida Péterrel.  Vida Péterrel személyesen, akinek persze már hallotta hírét, és többször itta - nagy megelégedettséggel - borait. Csak éppen nem hallotta még beszélni róluk... És hát, ez az, ami nem mindegy! Nagyon nem…

Szóval az egyszerű borkedvelő áll, forgatja a bemelegítő rosét, és hallgatja Vida Pétert. Aki mesélni kezd...

Vida Péter lokálpatrióta. Ami azért is érdekes, mert a kozmopolita idiotizmus korában az ilyesmi manapság nem éppen divat. De Vida Pétert ez egyáltalán nem zavarja, sőt! Ő ugyanis érezhetően él-hal szülővárosáért, és ennek hangot is ad. „2500 év óta Szekszárdon mindenki a bor körül forgolódik” –  állítja büszkén, és az egyszerű borkedvelő érzi, hogy akkor az úgy is van.

Vida Péter spirituális tanító. Zen történetet mesél, a bor számára sokkal több, mint egy szimpla ital:  Tisztelni kell. Egy kódolt üzenet. Maga AZ ÉLET. Így, csupa nagybetűvel. LA VIDA.

Vida Péter szentimentális. Meghatározó élményéről mesél, amikor csúcsborát először megmutatva egy neves szakértőnek, az kóstolása után szólni sem tud az élménytől, és meghatódottságában egyszerűen könnyes lesz a szeme. Mármint a szakértőnek, a történetben. És lehet, hogy egy kicsit Vida Péternek is, ott a pincében, a történet mesélése közben. De ezt az egyszerű borkedvelő csak erősen gyanítja, végtére is elég sötét van...

Vida Péter kiváló borász. Öreg Tőkék Kadarkája, ami nem egy hatalmasság, hanem inkább végtelen finomság ... Estve cuvée, amivel a fiatalokat lehet rávezetni az útra ... Merlot, a szeretet bora (és a csajozásé, tenné hozzá némileg más megvilágításba helyezve a megállapítást saját tapasztalati élményeiből fakadóan az egyszerű borkedvelő)... Franc, a Szekszárdon új, méltó hazára találó... És a La Vida nagyléptékű, elegáns csúcstétele. Bizonyíték mind, és nem ígéret. Akkor, ott!

Vida Péter varázsló. Mert mi más is lehetne az, aki boraival és személyes varázsával zárójelbe tud tenni egy csodát. Történetesen a Budavári Labirintust. Mert hogy ugyanis éppen ez - az egyébként  nem mindennapi – ’pince’ volt az ominózus kóstoló helyszíne...

Így történt hát, hogy az egyszerű borkedvelő állt, a borkóstolók végén szokásos, már meglehetősen  labilis kis terpeszében, és elhatározta: a Budavári Labirintusba muszáj lesz még egyszer eljönnie. Hogy igazából is végignézhesse...

Mert mondják, a Budavári Labirintus csodálatos. Csak hát Vida Péter meg varázslatos…

 

Mikola Tamás