borjour

Ha  önszántából a Velencei-tónál nyaral az ember, akkor biztos, hogy kisgyerekes, vagy nyugdíjas, vagy lélekben mindkettő. Csönd van, szép víz, szép nádas, csönd, viszonylag sok diszkont bolt és csönd. Egy-egy húzósabb scrabble-partinak hamar híre megy a környező utcákban. Félreértés ne essék, én imádom és pont ezért imádom az egyik legújítóbb szellemű strandüzemeltető vadonatúj ötletét: a strandjából feláldozott olyan 100 négyzetmétert a kerítés mellett és elnevezte Gárdonyi Borkertnek. Van hat faház, ugyanannyi sörpad és – többek között – helyi borok.
A Velencei-hegység barátok között is csak egy cuki púp, de az Etyek-Budai borvidék része és például Szentesi József itteni területeken termeszti a budaörsi pincébe kerülő szőlőket, amikből azután nagyívű fajtakísérletek és/vagy körülrajongott underground sztárok lesznek. Szóval nem kell és nem is érdemes leszólni. Ehhez képest a felhozatalból még mintha hiányozna egy kicsit az önbizalom: a helyi termelők borain kívül például villányiak is vannak, az egyik hűtőben pedig kólát is láttunk és a röhögésre bevallották, hogy tényleg azért. Kell a bevétel, úgyhogy aki fizet, az akár boroskólát is kap a pénzéért.
Pedig szerintem nem kéne (mármint boroskólát mérni tényleg nem kéne) kishitűnek lenni: a hét-nyolc megkóstolt bor feléből azonnal vettem volna estére (csak a bérelt ház hűtőjének véges a kapacitása.) Sőt, legalább egy pincébe mindenképpen el is kell mennem, hogy a helyszínen is megnézzem magamnak a borokat, no meg a borászt.

Úgyhogy nyári délutánokra újabb programötlet: a Déliben szálljatok föl egy vonatra, fél óra múlva szálljatok le róla Gárdonyban, az állomástól öt lépésnyire található strandon pancsoljatok egyet, aztán ha meguntátok, irány a borkert és csodálkozzatok rá, hogy az Etyek-Budai Borvidék Budafokon és Etyeken túl is van ám még.

A borkertben pillanatnyilag kóstolható helyi  pincék:
- Fekete Borászat – az egyik legjobb felhozatal, de az ország többi tájáról is vásárolt szőlőkkel.
- Dancsó Pince – nem értem, miért a 2010-es Sauvignon Blanc-nal akar vevőkört toborozni…
- Csóbor  Pincészet – igazi, oldschool  pince, tökéletes nyaralós rozéval
- L. Simon Borászat – igen, az államtitkáros pince, de csakazértis érdemes végigkóstolni. A zöldvelteliniért és traminiért meg pláne.

Megyeri Sára

Amikor fiatal voltam és bohó, - és persze még jóval korábban, azokban a boldog-szomorú békeidőkben, csak úgy, mintha mindig is lett volna - de pontosan 1842 októberének 5. napja óta – volt - és még kicsit van is a FRÖCCS. A FRÖCCS, ami mint tudni is illik, hála Jedliknek, Fáy Andrásnak és Vörösmartynak, létében, megjelenésében és nevében „echte” hungaricum. A maga idején, mint folyékony és bizsegető, kultúrkapocs, mint nyelvzavart megoldó pszicho-szomatikus tolmácsgép fogta és oldotta össze, a prEunionak tekinthető Habsburg „K und K” sokszínű népeit - magyaron kívül, svábot és tótot, rácot vagy oláhot, csehet, horvátot, bunyevácot, örményt, zsidót esetleg taliánt… és még kitudja mifélét ebből az észak-nyugat balkáni génkohóból. Furcsa, hogy Trianon, a maga idején sokat szapult Monarchia halála, magával rántotta az elmúlásba kultúrájának, színeinek jelentős hányadát, így részben a FRÖCCS -öt is. A FRÖCCS -nek kocsma hangulata volt - és a kocsmában érezte igazán otthon magát… Légyen az a hely akár falusi vályogon-nádfedeles csárda a parasztembereknek, gyártelepi vakolatlan-bádogtetős csehó a melósok örömére, vagy akár keretvárosi gesztenyefaárnyas-kisvendéglő a kishivatalnokoknak. A frissen csapot FRÖCCS felszíne felett táncoló-füstölgő buborékok a közösségbe tartozás igazolását sistergik fülünkbe. A FRÖCCS az egyszerű munkásemberek, a régi nómenklatúra szerinti dolgozóosztály közösségkovácsoló és mérsékelten tudatmódosító itala volt. A FRÖCCS –nek, ha volt jele az óvodában (bébi-fröccs korában), akkor az a délutáni melengető napsugár keveredése a hűvösen borzoló szellővel. A FRÖCCS, friss eleganciával, könnyed vidámsággal hurcolja magán az öt őselem által kivetett billogot. A FRÖCCS néha leszegett fejjel hallgatott. Hallgatott, ha kell, de könnyen lelkesedett és néha harsányan tudott örülni. A FRÖCCS a kesernyés nyugalommal vegyített élet itala. A különös kategóriába tartozik, mert nem csak közösségi kapocs. A FRÖCCS kapocs magunkhoz, istenhez és ezen keresztül emberekhez…

Amikor fiatal voltam és bohó, - a múlt század ’89 –e előtt - éppen nem volt, avagy nem éppen volt piacgazdaság szép honunkban. (Nem mintha érdekes lenne, de azt gondolom, talán most sem az van legalább is a szó klasszikus értelmében!) Tervgazdaság volt. Általában 5, néha 3 éves tervekkel, melyben központi-bizottságilag megtervezték, hogy miből gazdálkodjunk, kigazdálkodták, hogy mit tervezzünk - a mindenkori illetékesek - a kérdéses időszakban… Nem volt a polcokon ekkora borkínálat, akár tételszámot akár minőség figyelünk. Voltak VIN-ek, voltak ÁG- kés TSz-k. Voltak borászati nagyüzemek. Illetve csak azok voltak. Évjáratonként, párszáz féle bor jelenhetett meg a jelenlegi párezer helyett. Persze akkoriban az évjáratnak, fajtának kevesebb jelentőség adatott, mivel elsődlegesen nagy tételszámú típusborokat készítettek. Extenzív, mennyiségorientált termelés volt a jellemző, KGST „piac” és „erősített csemege”… De akkor is volt egy úgynevezett termékkosár, - bár annyira ezt akkoriban nem vizsgálgatták. A kenyér 3,60 a tej 5, a vaj 6,- a tejföl 12,-Ft volt éveken keresztül - legalábbis a tervgazdasági érában szocializálódott ifjú énem emlékei alapján. És akkor is lehetett bort venni. Lehetett például Debrői Hárslevelűt venni – egészen hasonló volt a címkéje a mostanihoz (félédes barnás levélke…), de persze általában nem volt debrői és nem volt hárslevelű származású. Piacos egyszerű típusbor volt 36-40 Ft között palackárral. Cirka10* annyiba került, mint 1kg kenyér. Manapság ennek a bornak korutódjait 4-500 forintért tehetjük magunkévá némely boltban, viszont a kenyér az sehol nem 40-50 Ft. Az archív termékkosár béli, alapvető élelmiszerre vetített pozíciós arány 10-ről 2-re csusszant, de úgy, hogy a borral versengő, iható, vagy annak tűnő fogyasztási cikkek, mint a sör, a tej, az üdítő nem vesztettek, - legalábbis annyit nem vesztettek pozíciójukból!!! Vajon hogy bukhatott ekkorát pár év és egy rendszerváltás alatt ez az Istenadta ősi szakma szép honunkban? (Rengeteg jó ötletem van, csak liba legyen elég… …és Neked?)

Megszületett... a fejemben már réges-régen! Először csak a név: nap-hold-csillag, napholdcsillag, úgy éreztem hogy ez igazán én vagyok és az enyém az egész világegyetem... aztán rájöttem, hogy nagyon keveset tudok a világról, pláne a világegyetemről, de a “napholdcsillag” csak ért, érlelődött és szép lassan palack formát öltött (gyönyörű borral kecses testében)!

Folyton ezen járt a fejem... hogy vajon hány hónapot tölt majd hordóban, melyik évjáratban rukkol elő, milyen szőlőfajták házasítása lesz, mint amikor kislány koromban arról álmodtam, hogy egyszer anya leszek és kisbabám lesz. Izgatottan vártam a napot!

2010. november 18-án a nap (alis Chardonnay), a hold (alis Pinot Gris) és a csillag (alis Ezerjó) házasságot kötöttek Móron, a Hársfa utca 10.  szám alatt (a Maurus Pincében) egy gyönyörű 500l-es tölgyfa hordóban és így már itt, együtt folytatták tovább gyönyörű, kalandos életüket!

A napholdcsillag házasítását komoly kísérletezés előzte meg – fontos a jól megválasztott arány - ezért házasítottam kicsiben, kóstolgattam, próbáltam elképzelni hogy milyen lesz majd. Szomszédom, Ákos (ifj. Kamocsay Ákos, borász) szabad kezet adott, majd egymástól függetlenül ugyan azt a mintát választottuk ki. A bort összefejtettük és a hordóra, csak annyit írtam: napholdcsillag 2010, P.S. I love You. A szavaknak ereje van, a leírt szónak különösen és ezt a bor megérzi.

Spontán almasav bomlás indult be, aminek köszönhetően kellemes vajas, mogyorós, telt ízeket kapott a bor. Végig finom seprőn tartottuk. Hetente kóstolgatva azt tapasztaltuk, hogy hol a chardonnay, hol az ezerjó, hol a szürkebarát fajtajegyei domborodtak ki a borból… néha elkeseredtem, mert teljesen laposnak éreztem, máskor pedig gyönyörű, komplex formáját hozta. Hogy milyen is lesz?, remélem harmonikus, mosolygós, szeretni való – de ezt mindenki majd maga döntse el.

A héten átfejtjük (de még nem szűrjük) és egy 5hl-es rozsdamentes acéltartályban érlelődik majd tovább, várva hogy mikor kerül palackba. Azt már én is várom! Izgalmas feladat ez és titkon örülök is, hogy nem egy jó évjáratból lesz az első borom – melyhez nagyon sok segítséget kaptam! Hamarosan már a Csetvei Pincében kóstolhatjátok…

Csetvei Pincészet napholdcsillag, Mór, 2010, hamarosan!

Csetvei Krisztina

Mi ma hazánkban a legnagyobb gondja a kézműves borászatoknak? Mert abban sokan egyetértünk, hogy számos gond van.

Ne ijedjetek meg, a kérdés beugratós volt. Annyian beszélnek és főleg írnak a bajokról, hogy nem kívánok beállni a sorba (bár a problémák ettől még léteznek, csak azt gondolom hogy egy újabb siránkozós cikk a kupacon már nem oszt vagy szoroz)

Inkább arról írnék, ami manapság úton-útszélen előpattanó kérdés: Mi is az a kézműves borászat?

Mondjuk úgy a borkóstolóink mindegyikén előkerül, ami tök jó. Azt már jobban unom, amikor valaki vagy valakik elkezdenek okoskodni, hogy íme az alkalom, fogalmazzuk meg mi is az „kézműves borászat”. Ilyenkor elkezdődik a jelszavak lövöldözése: hagyományos, kézi munka, bogyószelekció, bio...  Mindenki automatára kapcsolja magát és arra figyel melyik jól ismert kifejezést nem pukkantotta még el senki, én pedig majd’ lefordulok a székről unalmamban.

Múlt hétvégén egy laza móri látogatás során ír barátainkkal kezdtünk el beszélgetni a magyar borról és a kis kontra nagy borászatokról. Mondanom sem kell néhány pohár után előkerült az imént boncolgatott kérdés. (Tudniillik a srácok az elmúlt hetekben intenzív kiképzést kaptak a magyar borokról, és életükben először, láttak szőlőtőkéket is). Nem tudom, hogy az angol és magyar nyelvek szimbiózisa miatt, vagy a nap állása segített, de mindenesetre sikerült kibogozni, majd megszülni az általam ismert eddigi legjobb definíciót. „Kézművesnek minősül az a borászat, ahol a honlapon (ma már kötelező, hogy legyen!) szereplő telefonszám közvetlenül a borásznál vagy legalábbis a család valamely tagjánál csörög. Továbbá a borászatnak küldött elektronikus üzenetre csak néhány órán belül válaszolnak, mert előbb be kell fejezni a metszést.” Ír barátaink, akik rövid ismeretségünk alatt már több magyar borvidéket is bejártak - a hétvégén tovább folytatták jó szokásukat, ezúttal az Egri Borvidékkel ismerkedvén -, egyből megértették miről beszélünk és folyhatott tovább a társalgás. De ekkor már a kedvenc témámról, a borok és zenék harmóniájáról. Erről viszont majd legközelebb. Addig is ízelítőül egy nagy igazság az Amorf Ördögöktől: „A két remix király, Bartók és Kodály.” Ők tuti kézművesek voltak!

Pécsi-Szabó Dénes