borjour

Most negyedik alkalommal járok Koppenhágában, az itt élő húgomat, Zsuzsit jöttünk látogatni. Nem csak látogatni, ünnepelni, hiszen befejezte a Dán Műszaki Egyetemet és szuper állást szerzett… Hát ez elég indok, hogy négy napig gasztro túrával jutalmazzuk Őt és magunkat! A ferihegyi reptéren (Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) kötelező a vásárlás, listával érkezünk: Unicum, pálinka, Pick szalámi…

Egy könnyű ebéddel kezdtük a napot egy tündéri kis bisztróban (Bliss Restaurant, Kompagnistraede 2.), ahol mit ajánlanak? A dánok nemzeti eledelét, Smørrebrød-ot, azaz a vajas kenyeret. Ezen először mosolygok, aztán egy “dán tálat” kérek, amin ragaszkodok, hogy legyen az említett vajas kenyérből is. Májfelfújt, helyi túróval töltött kapros lazac falatka, ecetes hagymás ruszli, sajtok, friss saláta tormás öntettel és a vajas kenyér. Az ízek harmonizáltak, a kenyér friss és ropogós, a vaj krémes és bársonyos, jó választás volt. Álmosság ellen legjobb a friss levegő, így egy kis séta és egy jó kávé mellett döntöttünk. Zsuzsi meglepetése egy jazz koncerttel egybekötött hajókirándulás volt… napsütés, vidám jazz, igazán szuper vasárnap délutáni program!

Vacsorázni Christianiaba mentünk… egy nagy kapu jelzi, hogy “külön” világba érkeztünk, ez egy igazi hippy negyed. Nagy vas hordókban ég a tűz, falfirkák, távolból morajló zene, sötét árnyak, picit félelmetes… egy hatalmas raszta hajkoronával rendelkező hölgy segít bennünket útba és megmutatja, hogy már itt is az étterem, ahova foglalásunk volt (Spiseloppen, Christiania). Modern festmények a falon, kényelmes fa székek és asztalok, sok-sok gyertya… elsőre szimpatikus a hely. Napi étlap van, minden nap friss alapanyagokból főznek: egy féle leves, négy féle hús, hal, vegetáriánus étel, saláták és desszert, kitűnő borlappal. Hatan vagyunk, mindenki húsra vágyik, így végig is esszük a sort: bárány kotlett, rákkal töltött kakas mell, szarvas filé, marha steak “kenyér ágyon”. Életem legjobb steak-jét itt ettem! A vacsorához 2008-as argentin Pinot Noir-t, 2007-es dél-afrikai Shirazt kortyoltunk.

A másnapi ebédet a belváros egy eldugott, turistáktól mentes kis utcájában található dán kocsmában (Café Halvvejen, Krystalgade 11.) fogyasztottuk el. A tulajdonos maga a felszolgáló, elmesélte, hogy 30 évvel ezelőtt nyitotta ezt a kis helyet, ahol öt asztalnál maximum 20 ember tud helyet foglalni – minden nap ebédet és vacsorát kínálnak, helyi sörök kíséretében. Igazi családi vállalkozás, Anyuka a konyhában, a lányuk pedig este tartja a frontot az üzletben a vendégek között. Dán szendvicseket választottunk és hogy jobban csússzon, házi sört kértünk mellé.

A vacsora helyszínéül egy hajó étteremet (Restaurant Viva, Langebrogade Kaj 570) választottunk -Dining Guide ajánlások a bejárati ajtón – letisztult, minimalista stílus. A pincér nagyon kedvesen tudtunkra adta, hogy az étlap egy része nem elérhető – nagy kerek szemekkel kérdeztük, hogy akkor mi van? Egy galamb, egy hal, nagyon sok rák és szarvas. Hmmm, érdekes! Talán ekkor kellett volna felállni, de most kezdtünk csak kíváncsiak lenni. A borlap is bonyodalmakat okozott, végül egy 2009-es francia Viognier, majd egy 2008-as kaliforniai Pinot Noir került asztalunkra. Az asztalon friss kalács és dán vaj, igazi kalóriabomba, de nem lehet nem megkóstolni. Minden parányi és nagyon ízletes, végül nem bántuk meg, hogy betértünk.

Kedden az újonnan nyílt Bock Bisztróban (igen-igen, Bock Bisztró nyílt Koppenhágában!) terveztünk ebédelni, de ez pont szünnap az étteremben, így most elmaradt a látogatás. Nem baj, ez jó indok a koppenhágai visszatérésre! Végül Christianiában ebédeltünk (Café Oven Vande, Overgaden Ovenvandet 44.): frissen facsart narancslé, saláta, tejes kávé, ez a napos oldal. Lassan készülődnünk kell a délutáni diplomaosztó ünnepségre...

Vacsorázni “A Pici Patika” (Det lille Apotek) nevű helyre mentünk. A legtöbb blog és fórum ezt az éttermet ajánlja a Koppenhágába látogatóknak – és nem csak turistáknak. A személyzet udvarias, de lassú és meglepő módon nincsenek tisztában az étlap tartalmával. A borlap korrekt, igényesen válogatott gyűjtemény, mégis más évjáratot kapunk a rendelt borból… Francia borokat ittunk, Chablis-t az előételhez (rákkoktél), majd vöröset a lávakövön sült marha steakhez (az étlapon: stone beef). A tűzforró lávakövön mindenki maga sütögeti vacsoráját, én picit véresen rózsaszínre sütve szeretem…

A gasztro túránkat Crémant-tal és Cava-val, sok nevetéssel és családi sztorikkal koronáztuk meg! Mesés pár nap volt, vigyázz Koppenhága, visszajövünk!

Csetvei Krisztina

A kóstolt borok:

Saurus, Pinot Noir, Patagonia, Argentína, 2008, 255 dkk

Domaine Jean Collet, Chablis, France, 2009, 295 dkk

Heartland, Stickleback reserve, South Australia, 2009, 295 dkk

La Forge Estate, Viognier reserve, France, 2009, 325 dkk

Hahn, Pinot Noir, Monterey, USA, 2008, 360 dkk

Chateau Le Croix Bonnelle, Saint-Emilion Grand Cru, France, 2006, 365 dkk

Stony Brook, Shiraz, South Africa, 2007, 375 dkk

Nem hiszek a véletlenben.

Nemrég örököltem egy réges-régi szakácskönyvet, és elkezdtem lapozgatni. Na nem úgy kell elképzelni, mint a mai modern jegyzeteket, egészen más. Direkt használom a „jegyzeteket”, mivel ez olyan szinten részletes, hogy a mostani könyvek a nyomába sem érnek. Tiszteletet érdemel már a kora miatt is, meg azért is mert könyv. Kézzel fogható, van súlya, szaga,illata, története, eleganciája és nem utolsó sorban mondanivalója.

Érdekes ezt mondani egy szakácskönyvről, de ha az ember fogékony rá, nagyon sokat lehet belőle tanulni. Itt nem csak az ételek elkészítésének különböző módjáról beszélek, hanem a stílusról. Mert főzni is sokféleképp lehet, például: unalmasan-muszályból, a megszokotthakhoz ragaszkodva-kóstolás nélkül, kalandvágyból-pontatlanul, lezseren de nem hanyagul, gusztusosan, gusztustalanul, vidáman, és persze szomorúan. Szerintem ezek közül bárki meg tudná mondani, melyik hozzáállással  lesz a legfinomabb az  étel. 

Lehet, hogy régimódi vagyok, de én még mindig szeretem a könyveket. Főleg a jó szakácskönyveket. Vizuális típusként rögtön elképzelem a régi patinás konyhába, a fa keretes kissé kopott ablakokon beszűrődő fényt, amint megcsillan a rendben felakasztott vörösréz lábasokon. Kezdődik a friss zöldségek pucolása a déli húsleveshez, az asztalon már megtisztítva várja sorsát a marhafartő, odébb illatozik a petrezselyem. Közben készül a levesbevaló consommé, májas séberli, vagy a sonkás-sajtos hablepény. Időutazás a javából, hiszen kézzel fogható a történelem.

A könyvet tovább olvasgatva rá kellett jönnöm, hogy a magyar gasztronomia nagyon magas szinten volt annak ellenére, hogy az első világháború igen nagy károkat okozott.

Annak érdekében, hogy visszanyerje megkopott fényét, elvittem egy könyvkötő mesterhez, aki mikor a kezébe vette, úgy forgatta, mintha csodát látna. Ekkor kezdett derengeni, hogy micsoda kincshez jutottam felmenőim által. Mint kiderült a könyv legalább 80 éves, és egy nagyon ritka darab. Jó kezekbe került, és pár hét után új borítóval és teljesen rendbe hozva kaptam vissza.

Muszáj idéznem az előszóból, mert ez elmond mindent a korabeli gondolkodásból:

„El sem képzelhető, milyen nagy és fontos szerepe van az embernek életében a sütés-főzés tudományának, illetve a helyes és jól elkészített ételekkel való táplálkozásnak. Ennek köszönhető  jórészben az egészség,erő,munkakedv,vígkedély,elégedettség, amelyek nagyban hozzájárulnak az emberi boldogsághoz.” (bánffyhunyadi Hunyadi Erzsébet,férj:Stiasny Nándorné)

Nem akarom én játszani a bölcset, de egyet mondok: vissza a gyökerekhez! Minden lény, de legfőképp az ember azért csinál mindent, hogy boldog legyen. Mint tudjuk az evés az egyik leggyakoribb örömforrás, egyik kulcsa a boldogságnak. Valószínű én ezt már kisgyermekként is éreztem,állandóan a konyhában ügyetlenkedtem, ennek persze ma is jól látható jelei vannak az akkor szerzett sérülések által a kezeimen. Én akkor és még ma is a főzés által tudom legjobban kifejezni a szeretetemet és hálámat.

BORday