borjour

Egész napos küzdés, két másfél éves gyerekkel, egyedül.

Apukájuk egész nap éséjjel ügyeletes a munkahelyén.

Gyors (?!) reggeli, majd piacozás iker babakocsival, és persze ikrekkel,  málhás lóként cipelem a málnát, tojást, karalábét. Mire elérjük a játszóteret, túl vagyunk két kiboruláson, mert a túró rudit otthon felejtettem. Ebéd nem ízlik nekik, töredék másodperc, és a földön landol. Délután gyerekprogram, kisállat simogatóból légvárba, onnan körhintázni, majd vacak műanyag halacskákat horgászunk egy lavórból plüssnyulakért. És a többi, és a többi… megkíméllek titeket a részletektől, már így is túl konkrét voltam.

Csak akartam, hogy azonosuljatok. Hiszen így átérzitek azt a gyomorból kezdődő, majd egésztestes eufóriát, amit akkor érzek, mikor az esti fürdetés alatt bevillan a gondolat, ha alszanak a kicsik, kipattintok egy üveg valamilyen bort, és kortyolgatni fogom a teraszon.

Ha máshogy nem, egyedül.

Nos, péntekeste van. A teraszon eszembe jutnak a régi gyilkos péntekek, mikor az éjszakát a lányokkal a nonstop boros polca előtt kezdtük. Ott semmi se számított, csak hogy azért ne a legalsó polcról válasszunk bort magunknak, mégis európai értelmiség vagyunk, de azért ne is legyen túl drága. Név, címke, felirat nem játszott, vagyis mégis, talán a címke. A tipográfiája és szín és/vagy témaválasztása. Tetszett például a Dorombor. A cica miatt, akinek a farka irreálisan hosszú. Később hasonlóan gondoltuk kedvesnek a St. Andrea-féle akutyafáját elnevezésű csodát. Micsoda röhej, hogy a péntek estékről már nem jut eszembe egy éjjel-nappali címe sem. Egész véletlenül az sem izgat már, milyen hangzatos nevet festenek a palackra. Jó, ha izgibb, mint a pincészet neve, de nem baj, ha nincs túlcicomázva, cicamázva.

Vissza hát a teraszomra, más is változott, két gyerekkel több vagyok, ritkábbak a borozgatásra szánt esték. Épp ezért ma fölemelem a kezem, és választok egy magas polcos italt. Édes hármas, Homonna pincészet, 2008. Húú, édes, bizsergős, desszert után kéne inni. Ahh, jó lesz vele egy kis sajt is, de még mennyire jó!

Homonna Attilát saját birtokán látogattuk meg néhány éve, mikor Erdőbényén hétvégéztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtunk hozzá, gumicsizmában nyitott ajtót, épp a pincéjében dolgozott. Borzasztó kedvesen fogadott minket, ismeretleneket, és friss, még nem palackozott borát kóstoltatta velünk. Azóta kedvelem őt és műveit.

Sajttál, plusz Édes hármas, tökéletes duó egy magányos pénteken. Így ülünk itt, zavaromban nem is tudom hányan is.

 Veress Dóra