borjour

Olcsó poénkodásra ad lehetőséget az Éves Magyar Rosé Mustra neve – az egyik legolcsóbbat maga Zilai Zoltán sütötte el a katalógus beköszöntőjében, miszerint "Rosalia – Bárhol, bármikor, bárkivel..." , - de tény, hogy könnyen megjegyezhető. Ami nem utolsó szempont, ha látogatót szeretnének egy olyan időszakban, amikor annyi a borfesztivál és kóstoló, hogy ember legyen a talpán, aki legalább a jobbakra eljut. Rozéfesztivált hűvösben viszont öngyilkosság szervezni, úgyhogy marad a valahogy kilógás a sorból. Akár hülyenévvel is.

Nos, én azért mentem éppen oda, mert az volt közel. Reggel megcsináltam az ebédet, a családot elindítottam valami tömegrendezvényre, ahol egyenruhás rézfúvósok is találhatók (igen, a kétévesek ízlése igen tragikus tud lenni), aztán lecsattogtam a Larus rendezvényközpontba, ahol becsületükre legyen mondva, majdnem az összes kiállító jelen volt délelőtt fél 11-kor, - igaz, kicsit csodálkozva néztek rám, mint egyetlen kívülállóra.

Mivel szombat délelőtt tökegyedül nem szándékoztam mosolygósra kóstolni magam, ezért az akkurát pléhbögrémmel érkeztem, így az 57 tételből másfél óra alatt huszonkettőt tudtam megkóstolni. És nagyjából a negyede tetszett is, annyira, hogy még most, a varázs elmúltával is vásárolnék belőlük. Tockosért kiáltó sznobériának tűnhetnek ezek az arányok, de ez az én tapasztalataim alapján nagyon-nagyon jó: ha minden borfesztiválon olyan lenne a felhozatal, hogy minden negyedik bort szeretném, akkor sokkal szebb lenne a világ.

Címszavakban ezekért lelkesedtem:

- Borbély Badacsonyi Pinot Noir Rosé „Kinnagangon”, Badacsony, 2011: epres, légies, szépséges, nagyon tiszta. Mármint nem szimplán a bor, mert az a minimum, hanem az összhatása. Kaja nélkül, párás szemekkel. És adassék meg, hogy egyszer halljam a nevét egy angol szájából.

-  Bujdosó Rosecco, Dél-Balaton, 2011: (pinot noir és cabernet sauvignon gyöngyözőbor) Mint a robbanóscukorka, nem lehet abbahagyni tőle a vigyorgást. És még szép is: tengerészcsíkos és szalag van a nyakában. Bedőlsz neki.

-  Etyeki Kúria Rosé, Etyek, 2011: kicsit sötétebb az átlagnál, robbanóan gyümölcsös, az etyeki kúriás pinot-ok minden varázslatával és eleganciájával. A pincénél a szezon kezdetére elfogyott.

-  Gajdos Egri Kékfrankos Rosé, Eger, 2011: nagyon gyümölcsös, nagyon jó savakkal, nagyon magas alkohollal, ami nem lóg ki a nagy test mögül. Minden a helyén van, csak nagyon fel van tekerve a volume. Nagyothallóknak is.

- Gál Kékfrankos Rosé, Szigetcsép,  2011: az etalon. Illatos, de nem parfümös, rengeteggyümölcsös, de nem annyira, hogy eltelítsen, elképesztően jóivású bor. Kartonszámra.

-  Kovács Nimród Egri Rosé, Eger, 2011: olyan málnaszörpi, ami kiteszi, amije van, megrázza, aztán leüt vele. 13%vol alkohol, és még 7,5 g cukor(!), ráadásul a címkéje is flitteres: velejéig diszkórozé. Nem az én stílusom, de van az a lelkiállapot, nagyon is.

Voltak sillerek is, legközelebb azokról mesélek. 

*(egy erős testalkatú, 40-es hölgy vezette városi terepjáró rendszáma, ami örökre belémégett)

Megyeri Sára

Egy pár napos hír szerint dán tudósok egy olasz chardonnayt elemezve kutatták a borallergia okát, azaz azokat a borban lévő anyagokat, amelyekre világszerte mintegy félmilliárd ember érzékeny, és akik szénanáthás tüneteket produkálnak, ha bort isznak. El is tudtak különíteni 28 ún. glikoproteint, amelyek feltehetően felelősek lehetnek a prüszkölésért.  A kutatók remélik, ahogy ezzel segíthetnek olyan szőlőfajtákat nemesíteni és olyan borokat készíteni, amelyek nem okoznak majd allergiás tüneteket az arra érzékenyeknél. Igenám, de ezek a glikoproteinek egy része alapvetően kell a bor ízéhez, zamatához, viszont nem tudni, hogy pontosan melyek ezek a 28-ból,úgyhogy a kutatás még eltarthat egy darabig.

Ha valaki, hát én biztosan tűzzel-vassal hirdetem a borivást minden helyzetben, de azért ennek olvastán azért megakadt a torkomon a korty. Biztos, hogy a borallergiásoknak erőltetni kéne a borivást? Ha kivonunk a borból ezt-azt, attól még bor marad? Annyi jó dolog van a Földön, és ezek jelentős részében alkohol is van – nem érnék be inkább azokkal?

Tudom-tudom, még kész sincsen, és én már huhogok, meg különben is, mért sajnálom tőlük – de akkor is. Sokan kóstoltunk már alkoholmentes bort, amit nagy büszkén hozott valami jóakaró,hogy ezt aztán beteg, gyerek, beteggyerek is ihatja, de valljuk be férfiasan, mind hátborzongatóan rossz volt. Szerintem a beteggyerek igyon szőlőlevet, a bort pedig ne maceráljuk fölöslegesen – sőt,csak és kizárólag annyit nyúljunk hozzá,amennyit feltétlenül muszáj, aztán örüljünk neki, hogy élvezhetjük. Aki pedig nem élvezheti, az irigykedjen, de ne gyalázza meg.

Mit gondoltok, önző vagyok? A bor legyen mindenkié, tehát a borallergiásoké is vagy csak az igya,aki bírja?

Megyeri Sára

Búcsúzáshoz minden körülmények között jól jön egy üveg bor - Ha már elköszönni nem jó, legalább a bor legyen az.  Ha túl szomorú az eset, működhet figyelemelterelőként- a bontás-töltés-kóstolás rituáléja átsegíthet a nehezén, de akkor is erősen ajánlott, ha esetleg túl feszélyezettek vagyunk, vagy ha egyszerűen unjuk a búcsúzkodást, de ezt nem  lenne illendő bevallani.  Mondjuk pályaudvari integetéshez nem ragaszkodnánk hozzá feltétlenül, de igazán súlyos esetben  tök mindegy, hogy mibe kapaszkodunk: borospalackba vagy vonatlépcsőbe, a büszkeségünknek úgyis annyi.

A közelmúlt két búcsúzkodós bora a véletlen borok kategóriájába tartozik: azért őket bontottuk ki, mert ők voltak kéznél.

Az elsőt egy rádió nem túl dicső végére nyitottuk: a Borjour eredetileg Késői Szüret néven futó rádióműsora több mint 5 évig szólt a radiocafén csütörtök esténként. Az adással nem volt semmi gond, imádtuk csinálni és rengetegen szerettek minket hallgatni vagy nálunk beszélni, de a rádió körül egyre rondább pletykák keringtek. Mígnem a vége az lett, hogy a radiocafé stábjának az értesítéstől számított 14 perce maradt elköszönni a hallgatóktól.
Hát erre a hírre naná, hogy inni kellett.
Hosszas válogatásra nem volt idő: a kamrában egy Maurus Rejtelem, régóta kívántam, de lelkiismereti okokból nem nyitottam ki (szülés, szoptatás, ilyesmik), úgyhogy gyorsan bedobtam a hűtőbe. Este az összes gyerek lefektetése után kitöltöttem egy pohárral és azt tudta, amit szerettem volna, hogy tudjon. Gazdag volt, de nem ült a nyakamra,(ld: „szép test”) elmulasztotta a gombócot a torkomból, nem pedig lemarta,(ld: „szép savak”), az újhordós érleléstől nekem mindig nosztalgikus hangulatom lesz - mármint valószínűleg a vaníliaillattól és persze csak akkor, ha nem lesz szálkás tőle a nyelvem -, ami rádiósiratáshoz épp passzol. A Rejtelemhez kell valami alkalom, hogy kinyissuk, mert nem az a locsolós fajta, de bármilyen alkalomhoz illik.

A másodikat egy lelépő jóbarát búcsúebédjén rendeltük. Az alkalom inkább édes, mint keserédes: a jóbarátnak jót hoz az életébe a külföldi munka, két év nem a világ és különben is, többet fogunk skype-on beszélni, mint eddig itthon személyesen, de mégis: nagyon messzire megy, nagyon sokáig nem látjuk, úgyhogy a „na csá!”-nak meg kell adni a módját. Hétköznap délben argentin steakhouse, vérző marhadarabok és persze malbec. A rendelés vicces: a barát próbált úgy csinálni, mintha nekünk is lenne beleszólásunk, ami persze röhögésbe fulladt. Ami pedig érkezett: Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, amiben a malbecen túl petit verdot és tannat van (mind a három szőlőfajta, nem lóbetegség). A tannat hallatán előre készítettem az állkapcsomat a csócsálásra, de a bor meglepően gyümölcsös és könnyed volt– már amennyire telhet tőle. A steakeket elbírja a hátán, de mégsincs olyan benga teste, hogy inkább külön fogásnak érezzük. Ha egy kóbor hétköznap délben hirtelen dél-amerikai bort kell választanotok egy 3 centi vastag húsdarabhoz, ezt bátran ajánlom.

Megyeri Sára

Maurus Rejtelem, Mór, 2006. 2190 Ft  (monarchiaborok.hu)
Luigi Bosca Gala 1 Malbec Cuvée, Argentína,2007.  13900 Ft, (Pampas Argentin Steakhouse)

A pancsolástól általában kiver a víz: az eper- és mandulaboroktól látatlanban is fejfájást kapok, a vermutokat nem is akartam soha megismerni és az ürmösborokat is mélyen lenéztem, hiába tanultam róluk az iskolában, egészen addig, amíg nem futottam bele a St. Trifon keserűfüves változatába, de ez egy másik történet.

Van azonban a pancsolásnak egy olyan foka, ami már vicces: ilyen volt, amikor egy V. kerületi bérház fürdőszobájában csináltam bort egy svéd készlettel és ilyen az a recept, amit a Takarékos gazdaasszony – A természet éléstára című dermesztő könyvben találtam és rögtön bele is szerettem.  Az igazat megvallva még nem álltam neki, de éppen szezonja van, szóval ha a kisebbik purdéval végre kiszabadulok a szobafogságból és egy pitypangmező felé visz az út, lehet, hogy nemcsak a görögteknősnek való mennyiséget fogom belőle összeszedni. Vagy ráveszem az apukámat, hogy csinálja meg ő, de akkor meg az anyukám fog kitagadni… áhh, nehéz ügy ez.

íme a recept:

„Száraz időben4,5 literpitypangvirágzatot gyűjtünk, kb. 10 literes fazékba tesszük,4,5 literforró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba egy kis gyömbérgyökeret dobunk, három finomra vágott narancs- és egy citromhéjat, valamint egy és egynegyed kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön főzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük, lehűtjük egészen addig, amíg testmeleg nem lesz.  Két és fél deka élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy korsóba szűrjük és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd a korsó tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.”

Nem is tudom, melyik a kedvenc részem: az élesztővel megkent, úsztatott rozspirítós vagy a kép, hogy a karácsonyi menüben pitypangbor is szerepel. Úgy zseniális, ahogy van.

A forrás: Radics László: Takarékos gazdaasszony. A természet éléstára. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999

Megyeri Sáram

Úgy hozta az élet, hogy rövid időn belül két bort is választhattam szüléshez – az egyik véletlen volt, és persze a másik is, de azért nem annyira.

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára