borjour

Egy biztonsági őr a bejáratnál, aki miután egy vendég arra kéri, hogy óvatosan tegye fel szőrös csuklójára a karszalagot, azt válaszolja: „ne aggódjon, nem vagyok kozmetikus”. Egy balatoni olaszrizling, ami olyan fiatal még, hogy szinte pezsgőt játszik, de már tele van a nagyság jeleivel, jó savakkal, egy gyümölcsdarabokkal megrakott limonádé ízével és egy könnyű mandulatorta krémességével. Egy stand nélküli (hajléktalan) borásznő, aki élete első borát kezében szorongatja és töltögeti a járókelőknek a tűző napon. Egy gewürztraminer, aminek végre tényleg rózsaillata van, ahogyan azt a szakkönyvek írják. Egy biztonsági őr, akinek rádiójából ez hallatszik: „Oroszlános őr, oroszlános őr, jelentkezz!”, ő pedig beleszól: „Most nem ér rá, a leopárdokat eteti”. Egy 2010-es etyeki fehérbor, ami nemhogy iható, hanem nagyon jó, tele citrusokkal, zöldalma ízével, frissességgel és harapásnyommal. Egy hivatalos honlap, mely a szolgáltatások között megemlíti a „varázslatos kilátást” is, de a világítást és a jó levegőt már kihagyja a felsorolásból. Egy juhfark, ami kivételesen nem smirglizi végig a nyelvem, de cserébe egyszerre gazdag és könnyen iható. Egy nagyon hosszú sor a mobilvécék előtt, melyben férfiak is álldogálnak. Egy megtelt tábla. Egy bokor, melyet 11 után folyton férfiak vesznek körül diszkrét terpeszekben. Egy borász, aki nem hajlandó féldecinél kevesebbet adni egy érdeklődő párnak, azaz elfelezni a felet. Egy vendég, aki teljes mértékben teletölteti poharát és a végeredményt elégedetten „feszített víztükör”-nek nevezi. Egy borkereskedő, aki olyan szeretettel nézi borásszal beszélgető feleségét, hogy azt a családi honlapon meg lehetne említeni a szolgáltatások között, és nyilván megfizethetetlen lenne. Egy etyeki birtokigazgató, aki megkérdezi, hogy na, kinek a pinot-ja van benne szerinted Magyarország legjobb öt pinot-jában, és magára gondol (és tényleg). Egy soproni borásznő, aki bezárja a standját vasárnap délután, mert minden bora elfogyott. Egy rajongója, aki este bosszankodik. És persze egy tokaji furmint, aminek tenger íze van.

Szereplők, ABC sorrendben:

aborfesztival.hu

Csetvei Kriszta

Gizella Szil-völgy, Tokaj, 2009

Ismeretlen Biztonsági Őr1

Ismeretlen Biztonsági Őr2

Kertész Zöldveltelini, Etyek, 2010

Kreinbacher Juhfark, Somló, 2009

Luka Enikő

Matolcsy Sára

Meg nem nevezett villányi borász

Michel Léon Gewurztraminer, Elzász, 2009

Nagy Sebestyén

Tálos Attila

Válibor Olaszrizling, Badacsony, 2010

Nagy Sebestyén

Az mindenképpen kedves gesztus, ha egy forgalmazó miután bora nagy elismerést kapott, árat csökkent. A Kreinbacher Somlói (2007) a legutóbbi Pannon Bormustrán (mint sokan mások...) csúcsbor minősítést kapott, a Bortársaság pedig levitte az árát 1590 Ft-ra. Szép. És ügyes is. Mert mikor, ha nem most...? Egy jó somlói 6 eurós polcáron elég rendes ajánlat, kérdés, hogy a Somlói jó somlói-e. Az illata mindenesetre olyan, mint a legjobbaké. Intenzív, gazdag, egyedi. Egyszerre jelennek meg benne a gyümölcsök és a másodlagos jegyek. Előbbiek közül a birsalmás-körtés karakter a legerőteljesebb, amit egy kevés méz egészít ki. Mindezt körbeveszi a hordós érlelésből pöffenő krémes-vaníliás, fűszeres felhő. Az a fajta illat, ami már-már szájbarágósan akarja elmesélni a borról, hogy milyen szőlőfajtákból (76% furmint, 21% hárslevelű) és milyen érlelésmóddal (9 hónap 500, 1000 és 2000 literes, nem elsőtöltésű hordókban) készült. Eddig jó. Adnék érte négy buszjegyet. Szájba véve viszont egy kicsit már oszlik a lelkesedésem. Nem, az oszlik erős. Halkul, mondjuk. A savérzet enyhe, a gyümölcsök sehol, vannak viszont szekunder, meg tercier aromák – abszolút jól iható, de vitatkoznánk a forgalmazó állításával, mely szerint ez a bor most van a csúcsán. A test közepes, a hosszúság is, a korty végén cseres kesernyével és robajló alkohollal. A Somlói egy hátmárnemmaigyerek macsó; jól áll neki az ősz halánték, a duma még lehengerlő, de hiányzik már a lendület meg az életerő. Lehet, hogy a nagy savú somlói borok elméletileg jól érlelhetők, de a tapasztalatom az, hogy a legtöbb akkor is frissen a legjobb. Nézzétek meg a legnagyszerűbb osztrák fehérborokat – mindig a legfrissebb évjárat van szem előtt, pedig egy pöpec veltliner húzza ám húsz évig is. De valahogy nem azokkal érik el az osztrákok impresszív számaikat a borexportban... (Na mindegy, a Kreinbacher akkor is az egyik legjobb somlói borászat, nyertes négyévesük pedig ennyi pénzért egy próbát megér. Továbbá hajrá, Kőkonyha!)

Jó, lehet, hogy mások fényképeket hoznak haza a nyaralásból, vagy ilyen tengerparti piacon vett vicces pólót, esetleg jópofa mobiltokot... én bort. (Ha ráhúzok a palackra egy pólót meg a fürdőgatyámat, mielőtt hazaindulva bőröndbe teszem, általában nem törik össze a repülőúton.) Szóval nemrég Máltán jártam és onnan is bor lett a selfszuvenír, pedig az utazás előtt egyáltalán nem reméltem ilyet, „ne már, Málta, sziklák, dögmeleg, az édesvíz teljes hiánya, hogy lesz ebből bor?”, nyafogtam magamban, aztán tessék. Kiderült, hogy egész szépeket fakasztanak.

Tehát ha Máltán jártok, ami előfordulhat, mert könnyen elérhető hely (négyszázezres ország és saját légi társaságuk van, az Air Malta...), jó az idő májustól késő őszig, ráadásul az országimázsközpontjuk eléggé alászedte neki Magyarországon is, nézzétek meg, tele van Budapest a posztereikkel, szóval ha ott vagytok, bogarásszatok egy kicsit a hiperekben, illetve válasszatok máltai bort az éttermekben, érdemes.

Én most kettőt ajánlanék: az első Málta egyik csúcsbora, a Nexus, az Antinoriak által felkarolt Meridiana műve, tiszta merlot. (A legnépszerűbb fajták Máltán egyébként a szokásos franciák: cabernet sauvignon, merlot, syrah, chardonnay, illetve van néhány helyi üstökösük: a gyümölcsös, de többnyire elég bamba gellewza vagy az aromás fehér ghirghentina.) A Nexus illata aszalt szilva, mellette a hordós érlelés fűszerei, csoki, csonthéjasok. Szájban meglepetésre rendes savakat mutogat – úgy látszik, jól játszottak a kitettséggel, a levelezéssel, a szüret időpontjával... A korábbi időkben egyébként a „bush vine” volt errefelé a művelési mód, amit Spanyolország melegebb vidékein a mai napig sok helyen látni – ez az, amikor bokrokban (karótlanul, wireless) hagyják a szőlőt, úgy, ahogy van. Ez azért okos dolog, mert a növény könnyebben megőrzi magának azt a kis nedvességet, ami csurran-cseppen néha, azért meg nem okos, mert sokkal kevesebb tőke fér el a területeken és hozzájuk férni is nehezebb. Máltán ma már a legtöbb borászat áttért más művelésmódokra és a „drip irrigation”-re, vagyis egy költséges öntözőrendszer kiépítésével a vizet egyenletes csöppökben adagolják a mindig szomjas máltai szőlőnek. A Nexus jó savai mellett a tanninok is bomba formában vannak, a finom, enyhe szilvás-ringlós aromákat kissé elnyomja a cseresség és a fahordó édeskés fűszerei. Nagy bor, a virítós kategóriából, picit talán túltechnikázott, túlextrahált, tudjátok, amikor a borász jobb, mint a bora... Ennek ellenére szépen döntögethető, afféle nagy formátumú cucc – Magyarországon egy ilyen merlot-t biztosan 10.000 Ft körül adnának, talán még konkrétabb hordóhasználattal és kevésbé kompromisszumkész tanninokkal. A 12,5 %-os alkoholt viszont nem hiszem el nekik, (nekem) ég a pofám.

A másik szerzemény a Marsovin Ulysses fehérbora, chardonnay és chenin blanc házasítása. A chenin blanc egyébként jó választás az ilyen forró éghajlatú országokban (Máltán a nyári hónapokban közel 30 fok az átlaghőmérséklet), mivel egészen érett állapotában is jól megőrzi a savakat. Az Ulysses is jó savú, friss, üdítő darab, a chenin blanc-ra jellemző őszibarackos, nektarinos illattal, plusz a chardonnay pont elég testességével. Nagyszerű smart buy, ha kapható lenne itthon, biztosan vennék egy kartont belőle a nagyfiúk nyár esti limonádéjának. Ja, a borászat – akciósan – egy kaparós sorsjegyet is adott mellé, már csak itthon álltam neki a kotorászásához (lehet nyerni máltai utat – most menjek vissza?), de azt hiszem, nem nyertem, mivel a következő szöveg fogadott a „nyerőmezőben”: „better luck next time”. Fölötte a borászat neve. Oké, a marketingen lehet, hogy még kell egy kicsit dolgozniuk.

Meridiana Merlot, Málta, 2007, 16 euro

Marsovin Ulysses, Gozo, 2010, 7,5 euro

Nagy Sebestyén