Az mindenképpen kedves gesztus, ha egy forgalmazó miután bora nagy elismerést kapott, árat csökkent. A Kreinbacher Somlói (2007) a legutóbbi Pannon Bormustrán (mint sokan mások...) csúcsbor minősítést kapott, a Bortársaság pedig levitte az árát 1590 Ft-ra. Szép. És ügyes is. Mert mikor, ha nem most...? Egy jó somlói 6 eurós polcáron elég rendes ajánlat, kérdés, hogy a Somlói jó somlói-e. Az illata mindenesetre olyan, mint a legjobbaké. Intenzív, gazdag, egyedi. Egyszerre jelennek meg benne a gyümölcsök és a másodlagos jegyek. Előbbiek közül a birsalmás-körtés karakter a legerőteljesebb, amit egy kevés méz egészít ki. Mindezt körbeveszi a hordós érlelésből pöffenő krémes-vaníliás, fűszeres felhő. Az a fajta illat, ami már-már szájbarágósan akarja elmesélni a borról, hogy milyen szőlőfajtákból (76% furmint, 21% hárslevelű) és milyen érlelésmóddal (9 hónap 500, 1000 és 2000 literes, nem elsőtöltésű hordókban) készült. Eddig jó. Adnék érte négy buszjegyet. Szájba véve viszont egy kicsit már oszlik a lelkesedésem. Nem, az oszlik erős. Halkul, mondjuk. A savérzet enyhe, a gyümölcsök sehol, vannak viszont szekunder, meg tercier aromák – abszolút jól iható, de vitatkoznánk a forgalmazó állításával, mely szerint ez a bor most van a csúcsán. A test közepes, a hosszúság is, a korty végén cseres kesernyével és robajló alkohollal. A Somlói egy hátmárnemmaigyerek macsó; jól áll neki az ősz halánték, a duma még lehengerlő, de hiányzik már a lendület meg az életerő. Lehet, hogy a nagy savú somlói borok elméletileg jól érlelhetők, de a tapasztalatom az, hogy a legtöbb akkor is frissen a legjobb. Nézzétek meg a legnagyszerűbb osztrák fehérborokat – mindig a legfrissebb évjárat van szem előtt, pedig egy pöpec veltliner húzza ám húsz évig is. De valahogy nem azokkal érik el az osztrákok impresszív számaikat a borexportban... (Na mindegy, a Kreinbacher akkor is az egyik legjobb somlói borászat, nyertes négyévesük pedig ennyi pénzért egy próbát megér. Továbbá hajrá, Kőkonyha!)