borjour

Hát ha ilyen éve lesz a Borjournak, mint a pénteki évindító Klasszik volt, akkor kereshetünk egy jó kis EU-s pályázatot az automata beléptető rendszer kiépítésére. Csak nekem tűnt úgy, vagy tényleg ez volt a Borjourok történetének legütősebb és legnagyobb Klasszikusa?  Tökéletesen eltalált este volt ez, régi és új arcok, jókedvű kóstoló társaságok és egy igazán parádés borsor. Olyan mámoros kavalkád volt az egész.  Fruskás csábító fehérektől, vasmacsós vörösökön át az arisztokratikus fehérekig. Ráadásul a szakavatottabb kóstolni vágyók is örülhettek néhány remek iskolapéldának. Közben pedig valahogy hömpölygött az este, az alkohol/idő görbe nyílegyenest tartott a hypertérbre… legalábbis nekem. Így a nap vége kissé homályba vész, de azért igyekszem valamit visszaadni belőle. A borokra szerencsére még jól emlékszem.

Zenit szürkebarát házasítással indult az este az Anonym Pince (Etyek) nyitó tételével, aminél jobbat el se lehet képzelni egy könnyed ráhangolódáshoz. Így hát lett is belőle Egyből kettő.  Ez után külön kuriózum volt számomra a fehér Pinot-t kóstolni. A száraz, egyenes vonalú borok kedvelőinek a pincészet bármelyik borát érdemes volt kipróbálni.

A Borjourban az a jó, hogy nagy távolságokat tehetünk meg egy villanás alatt, így kettőt lépve rögtön a Mátrában találtam magam Babiczki Wine borokat kortyolgatva.  Lancelot hűen a nevéhez egy igazi lovag, így készségesen kóstoltatta az összes borát, azt hiszem ott kezdet a fent említett ominózus görbe komoly ívelésbe… Az Irsai Olivér illatával és simulós ízével nagyon komolyan elbűvölte a csajokat. Fiatal borászunk pedig tanulva a látottakból el is határozta hamar: ha fia lesz, csakis Olivér lehet. A Pinot Grigio is egész meggyőzőre sikerült, helyén volt benne minden, hozta az észak-olaszos karaktert és nem akart egy könnyű randibornál többnek látszani, olyan kerek egészben a helyén volt.

Az estém egyik kedvence a Gál Pincészet lett, egyszerűen sokkal megkapóbbak voltak a borok (Olaszrizling, Ezerjó, Cserszegi Fűszeres) mint amit egy ilyen területtől várnék. Illatos, zamatos, játékos, de mégis komolyan kell venni. Van bennük valami több. Persze aztán kiderült, hogy mészkő göbök bújnak meg az egyszerű talajban, úgyhogy várom jövőre azt a hordós rajnait…

A Szabó Pince Cirfandlija még szerencsére viszonylag korán került a kezembe, ritkán ihat itthon az ember ilyesmit. Sajnos a rajnai rizlingről lemaradtam. A száraz Furmint viszont a mandulás, hecsedlis naspolyával cukormentes, folyékony desszertnek is jó volt.

Szt. Benedek légyen áldott a száraz Hárslevelűjével. Ritkább stílusa a szőlőnek, kevésbé illatos, inkább súlyosabb fajta, szinte krémezi a poharat, nagyon szép egyensúlyban. Ásványos, gyümölcsös, furmintosan birses, diós – nagyon szép kihívás lenne egy fekete pohárban.  A Szent Tamás Furmint a színtiszta ásványos jegyek mellett fehérvirágos, mandulás, szinte picit marcipános jegyekkel hódít. Igazán komoly, érett bor. Megérdemli az est végi győzelmet. A Furmint és a Remete is meggyőző, külföldi kóstoló vendégünk már viszi is a névjegyet, mennének kóstolni hamar a pincébe.

Rohanok tovább, egyre nehezebb a helyzet, de épp marad még bennem erő tudatosan kóstolni a Dél Afrikai Chenin Blanc-t. Egyszerűen tökéletes, érezni benne azt a vulkanikus tufás remeket, amiért úgy odavagyok. Annyira jelen van ez a bor, vérré válnak a szép savai, és az alkohol is páratlanul illeszkedik a komplex összképbe. Közben mégis van benne valami játszi könnyedség. Szeretek nemet adni egy bornak: ő egy érett, gyönyörű, formás femina, boszorkányos bájjal. A vörösek is nagyon szépek a déltekéről, de a Chenin úgy elbűvölt, hogy másra alig emlékszem. A Shirazról meg jól lecsúsztam, azt mondták bánhatom...

Végül sikerül eljutnom a vörösekig is, a Bodor Pincészetnél kezdek, és kapok is néhány hamisítatlan Villányi tételt. A Merlot tetszik a legjobban, kellően lágy az állapotomhoz. A barna erdő talaj és a lösz hagyta eluralkodni a pirosbogyós jegyeket, de mégis van benne egy kis fás/fűszeres erő. A testéhez képest egész hosszan tart, baráti beszélgetések vidám kísérője. A Kékfrankos szintén nagyon tetszik, robosztusabb íz, az ánizsos jegyek mellett mézeskalács és fekete csoki illatok bújnak elő. Remek bor.

A Pastor Kadarka könnyed, hízelgő stílusával és a Frankos erejével igazán figyelemre méltó. Izgalmas, fiatal borok még, megkomolyodnak majd a palackban.

Már záróra felé közeledünk, a Prantner Borászatnál zárok, még épp jut valahonnan a Cuvéeből. Lenyűgöző bár még fiatal. Komplex ízvilág, alkotóelemeinek jellegzetes stílusát mind hozza, de hagyni kell még egy kis időt, hogy megmutassa magát.

Az eredményhirdetés nekem már a homályba vész, de érezni a levegőben, hogy ez egy remek este volt, egy fergeteges Borjour év méltó nyitánya. Innen már csak a hypertérugrás hajnali 4-es záróakkordjára emlékszem egy Budai szórakozóhelyről hazafelé a taxiban, talán táncoltunk is egy keveset. :-)

Az est Borászata a Szt. Benedek Pince és az est bora a Szt. tamás Furmint.
Második a Bodor Borászat Kékfrankosa.
Harmadik a Szent Benedek Birtok Furmintja.


Krasznai Zsófi


Cast in order of appearance:
Egyből kettő (zenit/szürkebarát házasítása – 2011); Anonym Pince (Etyek)
Szinkópa 2010 fehér pinot noir, Anonymus Pince (Etyek)
Mátrai Irsai Olivér 2010; Babiczki Wine (Mátra)
Mátrai Pinot Grigio 2010; Babiczki Wine (Mátra)
Olaszrizling 2011; Gál Szőlőbirtok és Pincészet (Szigetcsép)
Cirfandli 2011; Szabó Pince (Pécs)
Hárslevelű 2009, Szent Benedek Pincészet (Tokaj-hegyalja)
Furmint Szent Tamás dűlő 2008; Szent Benedek Pincészet (Tokaj-hegyalja)
Rudera Wines: The Tradisie 2009 (Chenin Blanc)
Merlot 2009; Bodor Borászat (Villány)
Kékfrankos 2009;Bodor Borászat (Villány)
Kadarka-Kékfrankos Siller 2011; Pastor Pince (Szekszárd)
Kékfrankos 2009; Pastor Pince (Szekszárd)
Cuveé 2009 (Cab. Sauv., Merlot, Kékrankos, Kadarka); Prattner Pince

A Sauvignon blanc-t úgy 5-6 évvel ezelőtt zártam kitörölhetetlenül a szívembe. Angliában voltam és ott élő ismerősömmel az egyik este elmentünk vacsorázni egy Londontól úgy 80-90 km-re fekvő faluba, méghozzá a „The Plough”, azaz Eke nevezetű étterembe. Kívülről vízi malom, belül viszont minimalista, modern dizájn és csúcsgasztronómia közeli állapotok. Nagyon tetszett! Olyan jó lenne itthon is egyre több ilyen helyet látni. Szóval itt a ház fehérbora történetesen Sauvignon blanc volt, méghozzá Új-Zélandról. Az megvan, amikor a ház borát kancsóban hozzák, az ember tölt magának, belekortyol, majd hosszasan keresi a szavakat, mert a meglepetés letaglózta? Na, hát itt ez volt. Amikor pár napja egy vendégségben a beszélgetés és a sajtok mellé – volt köztük juh és kecske is bőven – előkerült egy Etyeki Kúria Sauvignon blanc, reménykedtem, hátha újra átélem azt az érzést, mint annak idején Angliában. És majdnem! Harsány illatokkal – nekem leginkább bodzás, egreses, frissen vágott füves jegyek – markáns savakkal, valami elképesztően elegáns lecsengéssel találtam szemközt magam. Ráadásul kellően testes, ami, mint később megtudtam, az 50 %-os hordós erjesztésnek köszönhető leginkább. Ez a bor beszél. Nem egy nyelven, legalább hármon. És mindegyiken elég választékosan. Akár egy diplomata, akinek a megjelenése, a viselkedése és a modora is hibátlan. Úri bor, na. Illetve dehogy az, inkább amolyan világpolgár. Olyasvalaki, akit ha a régi reklám nyomán már nem szomjasan leszoviszörpöznénk, akkor is csak kacsintana egyet és azt mondaná: inkább gondold újra, és ha az segít, igyál még nyugodtan, én itt leszek. Mindezt egy olyan 2010-es évjáratból mondja, amiről lassan már a laikusok is tudják, hogy mindennek nevezhető, csak fáklyás menetnek nem. Szóval rendben van ez. Szívem szerint beajánlanám abba az Oxford környéki, falubeli Ekébe, hogy erre cseréljék le az új-zélandit, mert ez a funky, a másik már lejárt lemez. Arról nem is beszélve, hogy még az ára is rendben van.

Ördögh Bálint

Etyeki Kúria Sauvignon blanc, Etyek, 2010, 2400 Ft (Bortársaság)

Egy biztonsági őr a bejáratnál, aki miután egy vendég arra kéri, hogy óvatosan tegye fel szőrös csuklójára a karszalagot, azt válaszolja: „ne aggódjon, nem vagyok kozmetikus”. Egy balatoni olaszrizling, ami olyan fiatal még, hogy szinte pezsgőt játszik, de már tele van a nagyság jeleivel, jó savakkal, egy gyümölcsdarabokkal megrakott limonádé ízével és egy könnyű mandulatorta krémességével. Egy stand nélküli (hajléktalan) borásznő, aki élete első borát kezében szorongatja és töltögeti a járókelőknek a tűző napon. Egy gewürztraminer, aminek végre tényleg rózsaillata van, ahogyan azt a szakkönyvek írják. Egy biztonsági őr, akinek rádiójából ez hallatszik: „Oroszlános őr, oroszlános őr, jelentkezz!”, ő pedig beleszól: „Most nem ér rá, a leopárdokat eteti”. Egy 2010-es etyeki fehérbor, ami nemhogy iható, hanem nagyon jó, tele citrusokkal, zöldalma ízével, frissességgel és harapásnyommal. Egy hivatalos honlap, mely a szolgáltatások között megemlíti a „varázslatos kilátást” is, de a világítást és a jó levegőt már kihagyja a felsorolásból. Egy juhfark, ami kivételesen nem smirglizi végig a nyelvem, de cserébe egyszerre gazdag és könnyen iható. Egy nagyon hosszú sor a mobilvécék előtt, melyben férfiak is álldogálnak. Egy megtelt tábla. Egy bokor, melyet 11 után folyton férfiak vesznek körül diszkrét terpeszekben. Egy borász, aki nem hajlandó féldecinél kevesebbet adni egy érdeklődő párnak, azaz elfelezni a felet. Egy vendég, aki teljes mértékben teletölteti poharát és a végeredményt elégedetten „feszített víztükör”-nek nevezi. Egy borkereskedő, aki olyan szeretettel nézi borásszal beszélgető feleségét, hogy azt a családi honlapon meg lehetne említeni a szolgáltatások között, és nyilván megfizethetetlen lenne. Egy etyeki birtokigazgató, aki megkérdezi, hogy na, kinek a pinot-ja van benne szerinted Magyarország legjobb öt pinot-jában, és magára gondol (és tényleg). Egy soproni borásznő, aki bezárja a standját vasárnap délután, mert minden bora elfogyott. Egy rajongója, aki este bosszankodik. És persze egy tokaji furmint, aminek tenger íze van.

Szereplők, ABC sorrendben:

aborfesztival.hu

Csetvei Kriszta

Gizella Szil-völgy, Tokaj, 2009

Ismeretlen Biztonsági Őr1

Ismeretlen Biztonsági Őr2

Kertész Zöldveltelini, Etyek, 2010

Kreinbacher Juhfark, Somló, 2009

Luka Enikő

Matolcsy Sára

Meg nem nevezett villányi borász

Michel Léon Gewurztraminer, Elzász, 2009

Nagy Sebestyén

Tálos Attila

Válibor Olaszrizling, Badacsony, 2010

Nagy Sebestyén

Az mindenképpen kedves gesztus, ha egy forgalmazó miután bora nagy elismerést kapott, árat csökkent. A Kreinbacher Somlói (2007) a legutóbbi Pannon Bormustrán (mint sokan mások...) csúcsbor minősítést kapott, a Bortársaság pedig levitte az árát 1590 Ft-ra. Szép. És ügyes is. Mert mikor, ha nem most...? Egy jó somlói 6 eurós polcáron elég rendes ajánlat, kérdés, hogy a Somlói jó somlói-e. Az illata mindenesetre olyan, mint a legjobbaké. Intenzív, gazdag, egyedi. Egyszerre jelennek meg benne a gyümölcsök és a másodlagos jegyek. Előbbiek közül a birsalmás-körtés karakter a legerőteljesebb, amit egy kevés méz egészít ki. Mindezt körbeveszi a hordós érlelésből pöffenő krémes-vaníliás, fűszeres felhő. Az a fajta illat, ami már-már szájbarágósan akarja elmesélni a borról, hogy milyen szőlőfajtákból (76% furmint, 21% hárslevelű) és milyen érlelésmóddal (9 hónap 500, 1000 és 2000 literes, nem elsőtöltésű hordókban) készült. Eddig jó. Adnék érte négy buszjegyet. Szájba véve viszont egy kicsit már oszlik a lelkesedésem. Nem, az oszlik erős. Halkul, mondjuk. A savérzet enyhe, a gyümölcsök sehol, vannak viszont szekunder, meg tercier aromák – abszolút jól iható, de vitatkoznánk a forgalmazó állításával, mely szerint ez a bor most van a csúcsán. A test közepes, a hosszúság is, a korty végén cseres kesernyével és robajló alkohollal. A Somlói egy hátmárnemmaigyerek macsó; jól áll neki az ősz halánték, a duma még lehengerlő, de hiányzik már a lendület meg az életerő. Lehet, hogy a nagy savú somlói borok elméletileg jól érlelhetők, de a tapasztalatom az, hogy a legtöbb akkor is frissen a legjobb. Nézzétek meg a legnagyszerűbb osztrák fehérborokat – mindig a legfrissebb évjárat van szem előtt, pedig egy pöpec veltliner húzza ám húsz évig is. De valahogy nem azokkal érik el az osztrákok impresszív számaikat a borexportban... (Na mindegy, a Kreinbacher akkor is az egyik legjobb somlói borászat, nyertes négyévesük pedig ennyi pénzért egy próbát megér. Továbbá hajrá, Kőkonyha!)

Ismerem, aki ismerte azt, aki elkövette, tehát nem városi legenda, hogy a budapesti éjszakában mozgott egy fiatalember, aki mindkét hóna alatt egy szőkével hangosan kért „édes don perinyomot” a pultnál. Röhögtek is rajta sokan, hiszen szegény felvágni vágyó  nem tudta, hogy a Moet& Chandon pezsgőház legelőkelőbb- és legdrágább-  pezsgőjét nem egy forró vérű spanyol donról nevezték el, hanem Dom Pierre Perignon bencés szerzetesről, aki pincemesterként is dicsérte az Istent. Ezen túl még az is kellemetlen, hogy soha, semmilyen körülmények között nem készítettek édeset ebből a nedűből, arcpirító hiba lett volna.

Persze nem akarok felvágós lenni, minderről én is csak akkor értesültem, amikor Épernay-ben jártam, egy irtó édes kis faluban, Franciaország boros szemmel egyik legizgalmasabb régiójában, Champagne-ban. Pezsgőházak egymás után egy tündéri domboldalon, nagy nevek, döbbenetes pincék, és persze a pezsgő maga, szóval van varázslat. Délutánra végigpincészkedtük Veuve Clicquot-t, Taittinger-t, Laurent Perrier-t  és persze kóstolgattunk is mindenhol.De szándékosan a végére hagytuk a legfinomabb falatot.

A Moet  et Chandon  ház bejáratánál hatalmas szobor magasodott fölénk, maga Pierre, csuhában. Majd beléptünk a fogadó aulába, ahol ellentmondást nem tűrően szembesítettek azzal, hogy a buborékkirály lát minket vendégül. Pazar és elegáns berendezés, a márka arany színe dominált mindenütt, mint egy királyi lakosztályban. A pincerendszer óriási, és megkapó, a somelier profi, a shop pedig egyenesen egy turistacsapda.

De bennem a Moet & Chandon Rosé Imperial kortyolgatása közben állt össze a kép. Milliónyi buborék a szájban, csodás, gyümölcsös aroma, és iszonyú szexi, rózsaszín színek, üvegen belül és a címkén is. Epernayben megtaláltam „Epernét”, a „don” nőjét. Megtaláltam Champagne legcsajosabb pezsgőjét, és fehéredő ujjakkal szorongattam a kóstoló poharam, mert tudtam, hogy nincs kapacitásom egy egész üvegnyi epres csodára, de nem akartam kiesni a bűvöletből. Hah, azt az ízt tudnám feledni, de nem tudom. A Rozé Imperial én vagyok, amikor az éjszaka királynője vagyok, amikor szexistennő vagyok, amikor a termékenység Vénusza vagyok.

Veress Dóra