borjour

Úgy hozta az élet, hogy rövid időn belül két bort is választhattam szüléshez – az egyik véletlen volt, és persze a másik is, de azért nem annyira.

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára

Már ötödik alkalommal indultam neki a nagy megmérettetésnek, mégis ugyanolyan izgalommal vártam, mint az elsőt. Megmérettetés ez, nem csak a boroknak, hanem nekem is, hiszen itt bizony mindenki vizsgázik.

Az International Wine Challenge London egy hatalmas „gépezet”, rengeteg szervezővel, rengeteg borbírával, és még annál is több borral. Kapott már kritikát arra vonatkozóan, hogy ilyen méretek, ilyen mennyiség mellett nem lehet igazán jól, objektíven kóstolni, de azt kell mondjam, nagyon jól működik az értékelés, minden bor kellő figyelmet kap a többszöri bírálat alatt.

A borok nevezése már januárban elindul. Fajtánként 79 font és négy palack minta az ára, hogy részese lehessen valaki az IWC-nek. Ez idén 12.000 különböző fajtát jelentett, ami gyors fejszámolással közel 300M Ft szervezési keretösszeget jelent az ötletgazdáknak, valamint közel 50.000 palack bor logisztikai feladatát. A borokat rendszerezik ország, szín, fajta, évjárat szerint, minden bor sorszámot kap és egy új hátcímkét, melyen a legfontosabb információk szerepelnek a beazonosításhoz. Minden palackot állványokra és hosszú „borutcákba” rendezve állítanak versenyre készen.

A verseny két héten keresztül zajlik, melyet kb 100 bíráló kóstol egy időben. Az első héten a borok előválogatása zajlik, melyen az összes bor lekóstolásra kerül és a bíráló egyetlen dolgot kell, hogy figyeljen és értékeljen: továbbjut a bor a második hétre vagy kiesik a versenyből. Bár a világ egyik elsőszámú borpiaca Nagy-Britannia, emiatt igen magas a minőségi elvárás, a feltett lécet a borok 30%-a nem ugorja át és kiesik.

A második hétre jutó több, mint 8000 bort már részletesebb értékelés alá veti a zsűri. A borokat természetesen „vakon” kóstoljuk, minden palackot kis zsákokba csomagolnak, teljesen leszedik a kapszulát, csavarzárat, hogy semmilyen jel ne árulkodjon a bor „kilétéről”. A palack nyakára egy számot lógatnak, mellyel azonosítani lehet. Maga a kóstolás rendszere is érdekes, mert sorozatokat kóstolunk, melyet mindig egy adott ország és annak egy bizonyos fajtája alkotja. A borsor mellé jön egy adatlap, amin lehet látni, hogy milyen ország melyik borvidékének melyik fajtájú és melyik évjáratú borait kóstoljuk. Igazából ez a dolog egy kritikus pont szerintem, mert bár az értékelés szempontjából fontos lehet, hogy milyen borokat kóstolunk, pont ez a tudat esetleg negatív vagy pozitív érzést társíthat fejben.

Befolyásolja ez a bírákat?

Hamarosan kiderül…

ifk Kamocsay Ákos

Május közepén kirepültünk 6 napra Londonba, hogy meglátogassuk az évente egyszer megrendezésre kerülő Wine Fair-t, ami az egyik legnagyobb nemzetközi borfórum. Csak azért nem mondom, hogy fesztivál, mert előzetes szakmai regisztrációval biztos a bejutás, vagyis a 'nép' ki van zárva. Ennek jótékony hatása, hogy ellentétben a VinItaly-val (ami egy hasonló, de nyitott rendezvény Olaszországban), nincs lökdösődés, és a pultokon nem csak az un. 'supermarket line', vagyis alapborok kóstólhatók, hanem a teljes sor, - beleértve a 'zászlós' borokat is.

Érkezésünkkor, ezen a nagyszerű, errefelé ritka napos május 16-i hétfő délelőtt mégsem erre vettük az irányt, vagyis nem a London külvárosában lévő, metróval és vonattal jól elérhető Excel kiállító központba, mely többek között a Wine fair-nek is helyet adott, hanem tudatos huncutsággal egy kanyarral bevetettük magunkat a Borough Market forgatagába (metróval a London Bridge station). Ugyanis itt bújt meg az először megrendezésre kerülő, 'the crazy french woman' (Isabelle Legeron MW) által életre hívott Natural Wine Fair. Vele, mármint Isabellel már kishazánkban is találkozhattunk. Megnyerő közvetlensége azon MV-k sorát erősíti, akikre szívesen emlékszünk.

Ő fogadott bennünket a bejáratban, széles mosollyal, kérdésekkel... megismert. (ilyenkor az ember elfelejti azt a piti bosszúságot, hogy egy magyar MV jelölt esetenként elfelejt visszaköszönni)

A hely, a rendezvény kevésbé ismertségére jellemző, hogy itt egy magyarral sem találkoztunk, ill. 1-el igen, de ő kint él...

Ide nem kellett jól vasalt öltöny, nyakkendő, a szám szerint 114 borász a piaci kofák kopott asztalainál lezser, túrázos jellegű öltözetben kínálta portékáját. Na de milyet!!!

Tibor barátommal azt már többek között korábban Cerea-ban (Italy) szerzett, tapasztalatunkból tudtuk, hogy ha biodinamikus borokat tudunk kóstolni, akkor annak érdemes prioritást adni,... de mennyire!!! Most végleges megerősítést kaptunk.

A helyszín gyors felmérése után belevágtunk az élvezetekbe, és languedoc-i (Dél-Franciao.) borokkal kezdtünk. Fehérekkel, ahogy illik, s már az első 3-4 asztalnál majdnem letérdeltünk! Nem volt ez később másképp a vörösöknél sem...

...és ez nem csak rám volt igaz, aki amúgy sem egy minden bort dicsérő típus 'hírében áll', hanem Tibire is, aki Borakadémiás tanári háttere, kérlelhetetlen minőség elvárása és szigora miatt ritkán részesíti maradéktalan elismerésben a borokat.

Az ő társasága számomra mindig kettős. Egyrészt örülsz annak, hogy nem egy lelkes, de ismeretekkel szűken elengedett baráttal indulsz felfedező útra, ahol mindig te mondod a tutit, másrészt sosem könnyű akceptálnod egy magadénál szélesebb és mélyebb borismeretű társat (egész napokra), akitől szinte kitüntetés feléd a ritkán elhangzó dicsérő szó, vagy egy elismerő pillantás, hogy azért te sem vagy teljesen hülye a tételek elemzésében...

Szóval a borok,... olyan volt, mintha a Top 100-as listát kóstoltuk volna, pedig csak asztalról-asztalra, termelőtől-termelőre sétáltunk. És mitől volt elájulva ez a két 'kekec' hazánkfia?

A borok szerkezetétől, az egyensúlytól, az alkoholhangsúly nélküli érettségtől, a tobzódó és széles spektrumú aromáktól (illatban/ízben), a hosszú gyümölcsös utóíztől. Attól, hogy olyan ízintenzitásúak voltak, hogy szinte robbantak a szájban! Ezek a borok sok hazaival ellentétbe úgy voltak nagyok, hogy vastagságuk, teltségük ellenére sem voltak nehézkessek, könnyedén és jól esően tudnak lecsúszni a 3., vagy a 4. pohárral is! 

No bakelit, no égetett gumi, no 'döglött' gyümölcsök az ízben, no hozzáadott taninpor... 

De érdekes, estére, 110-120 tétel kóstolása után sem lettek feketék a fogaink!

By the way, alkohol... Dél-Franciaország poziciója Split és Dubrovnik közötti földrajzi magasságnak felel meg, hogy 'hazai' példával érzékeltessem azt, amikor a hazai  borászok a 'déli' fekvés okozta magas alkoholra panaszkodnak. Lehet, hogy ausztrál, Dél-Afrikai, kaliforniai tanulmány utak helyett a magyar borász társadalomnak érdemes lenne körülnézni pl. Languedoc-ban, vagy Roussillon-ban, hátha mást lehetne tanulni ezektől a francia borászoktól, mint az újvilágban... Arról nem beszélve, hogy az európai birtok méretek, birtok szerkezetek is sokkal közelebb állnak a hazaihoz.

A második napot is itt töltöttük, hova is mentünk volna?!!!

A teljes képhez hozzá tartozik, hogy találkoztunk közepes, és/vagy nyers tételekkel is, de a tisztasággal sosem volt baj!

A rendezvény szervezettségéről, praktikusságáról annyit, hogy az ingyen kézbeadott katalógusban az oldalszám megegyezett az asztalszámmal, az a borász számával is, és ebben a sorrendben voltak az asztalok is elhelyezve. Így nem kellett össze-vissza lapozgatni, de jó volt! Az is a kényelmet szolgálta, hogy minden asztalon méretes kiöntőt helyeztek el.

Kik voltak a kiállítók? Nézzük csak,... úgy 5 országból: franciák, olaszok, spanyolok, portugálok és egy ausztrál. A borászok kb. 70%-át a franciák adták itt Londonban, jól érzékeltetve, hogy a szemléletben, a biodinamikus termesztés területén ők járnak legmesszebb. Ezen belül Languedoc-Roussillon, Rhone, Provence, Alsace, Loire, Burgundy-Beaujolais, Jura-Savoie régiók voltak önálló kiállítok. Talán nem hagytam ki senkit sem. 

Igen, nem véletlenül maradt ki a hosszú felsorolásból Bordeaux,... nem volt! Beugrott a Római Birodalom tündöklésének utolsó évtizede.

A hangulat kifogástalan, családias, nyitott, érdeklődő, mosolygós, természetes, mentes minden manirtól, marketingtől, milliós költségű stand építéstől,... itt a termék adja el magát!

Néhány nagyon emlékezetes pince: Chateau du Jonc Blanc

                                                     Mas bruguiére 

                                                     Mas Foulaquire

                                                     Domaine Alain Chabanon 

                                                     Domaine Ferrer-Ribiére

                                                     Domaine Matassa

                                                     Domaines Le Roc des Anges

                                                     Domain Gramenon

Ide jövőre is kiugrunk, s bízom benne, hogy már néhány magyarral is megtudjuk osztani majd ezt a szinte hihetetlen élményt ott helyben, mert nincs jobb, mint közösen örömködni!

Wágner Attila