Már megint ott tartottam, hogy arról lesz poszt egy borblogon, hogy milyen melegem van. És hogy ilyen állapotok között még inni sem tudok rendesen, nemhogy írni róla. És különben is – erre föl szembe jött a Mátra.

Egy másik vallomás: én sokáig nem értettem, mi ez a hype a Mátra körül: gombázóterepnek szinte álom, de bor szempontból, hát izé. Talán az ottani borászokat és az elhivatottságukat jobban szeretjük, mint a boraikat. Van egy-két kedvenc persze, de akkor sem jut eszembe ezt nyitni este, hiába döngicsél mindenhonnan a fülembe mostanában az, hogy ha jót akarsz, akkor Mátra…

Vissza a meleghez: a vacsorát ma ez jelentette: nagy pohár hideg joghurt hideg vízzel (vagy jéggel, de az gyerekaltatás közben hangos) iható állagúra felütve, sózva, borsozva, ollóval kaszabolt mentalevelekkel összekeverve, nagy kortyokban fogyasztva. (Aki tudja, mi az a doogh, és olyan függő, mint én, az most a szívéhez kapott, de gyorsan kellett cselekedni, na.) Közben ugye a hiszti, hogy meleg van, szóda és társaság viszont nincs a fröccshöz.

És abban a pillanatban ugrott be, hogy én ugyanezt vacsoráztam szerdán, csak bor formájában. Gyorsan elő is vettem a hűtőből a maradékot, hogy lecsekkoljam, és igen: Benedek Peti Epreskert Chardonnay-ja ugyanilyen: sós, fűszeres, valahogyan még mentolos is, azonnal gyógyít, csak éppen szebb a színe és van benne 15,5 v/v alkohol. (Persze sarkítok és egy csomó minden csoda van még benne , és a pohár is szebb, amiből inni szoktam, de a lényeg, hogy tényleg van bennük hasonlóság.) Mondjuk akkora teste is van hozzá, hogy ez szerda este fel sem tűnt, ami ekkora bitang alkoholtartalomnál igen szép teljesítmény, de ma már égette azért a torkomat – igaz, melegebb is van 13 fokkal.

És már azt is értem, hogy mi ez a hype a Mátra körül.

Megyeri Sára