borjour

Igazi csajos-bájos, pink party kerekedett a nyári alkonyatban a Kopaszi-gát zöldjében. És voltak olyan édes srácok, akik még pink inget is vettek, csakhogy kaméleonként rejtőzködjenek a rózsaszínű élményben. Mi csajok meg csak élveztük a lemenő napot és a könnyed nyári borokat, pont úgy ahogy megérdemeljük. 

A nyárvégi Borjour Extra állomása nem más volt, mint a Fruska bisztró ahová az IFDT-vel közösen egy könnyed, csajos rozé estet álmodtunk és végül nem is akartunk felébredni. 

A Fruska pont egy ilyen hely, könnyű nyári kora esték ücsörgős, ciripelős, fecsegős találkozásainak törzshelye. Vidéki, ízléses lányszobák cukorillatú hangulatát idézi. Ez az a hely, ahol mi csajok otthon vagyunk, a srácok pedig kisfiús bájjal lelkesen foglalnak helyet... Beszélgetsz, kortyolsz, falatkázol és közben ringat a zene, meg a hely szelleme. A Duna alig pár lépésnyire lusta, késő esti hangulatban hömpölyög... repült az idő zárásig.

Ami pedig végképp felejthetetlenné tette az élményt, az az IFDT külön erre az estére válogatott  pink borsora. Csupa könnyed, nyári tétel, buborékos, ropogós, simulós és végül édes.  Nem mellesleg igazi utazásra hívó kóstoló sor, hiszen Olaszországtól, Spanyolországon át, az Andok lábáig vezet.

Az élményt az est bora, a VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rosé koronázta meg, ami egészen Chiléig repített minket, Dél-Amerika varázslatos, indián gyümölcsös kertjeibe.

Sok tételt kóstoltunk, de vitathatatlanul ez az est gyümölcsbombája, rikítóan piros bogyós gyümölcsökkel, főleg érett szamóca és málna köszön vissza, a gömbölyű, telt ízekben. A márciusi szüretnek és gyors feldolgozást biztosító modern technikának köszönhetően a palackba préselték a lehető legtöbb gyümölcsöt, amik végig uralják a bort. Nehéz felfedezni a gyümölcsök mögött rejtőző komplex illatokat. De ha adunk egy pici időt, akkor megmutatja, hogy a friss gyümölcsözön elsőre meglepő, telt testessége honnan származik. Szívből ajánljuk, mert lehengerlő tétel, nem csak csajoknak…

Ez egy igazi késő nyári, vízparti este volt, amolyan fruskás, csalafinta, édesen csábító élmény, amit meg kell ismételnünk.

Krasznai Zsófi

Az Est bora: VINA REQUINGUA Casa Santiago Cabernet Sauvignon Rose (Chile, Curicó Valley 2010)

Kóstoltuk még:

Bisol Jeio Cuvée Rosé  , Spumante Rosè Brut (Merlot, Pinot Noir) - Conegliano-Valdobbiadene Prosecco

SUMARROCA Cava Brut Rose (Spanyolország, Penedés)

Murviedro Vega Libre Rosado (Spanyolország, Utiel-Requena 2007)

PIRINEOS Montesierra Rosado (Spanyolország, Somontano, 2010)

CALEM  Rose Port  - (Portugália, Porto)

Ismerem, aki ismerte azt, aki elkövette, tehát nem városi legenda, hogy a budapesti éjszakában mozgott egy fiatalember, aki mindkét hóna alatt egy szőkével hangosan kért „édes don perinyomot” a pultnál. Röhögtek is rajta sokan, hiszen szegény felvágni vágyó  nem tudta, hogy a Moet& Chandon pezsgőház legelőkelőbb- és legdrágább-  pezsgőjét nem egy forró vérű spanyol donról nevezték el, hanem Dom Pierre Perignon bencés szerzetesről, aki pincemesterként is dicsérte az Istent. Ezen túl még az is kellemetlen, hogy soha, semmilyen körülmények között nem készítettek édeset ebből a nedűből, arcpirító hiba lett volna.

Persze nem akarok felvágós lenni, minderről én is csak akkor értesültem, amikor Épernay-ben jártam, egy irtó édes kis faluban, Franciaország boros szemmel egyik legizgalmasabb régiójában, Champagne-ban. Pezsgőházak egymás után egy tündéri domboldalon, nagy nevek, döbbenetes pincék, és persze a pezsgő maga, szóval van varázslat. Délutánra végigpincészkedtük Veuve Clicquot-t, Taittinger-t, Laurent Perrier-t  és persze kóstolgattunk is mindenhol.De szándékosan a végére hagytuk a legfinomabb falatot.

A Moet  et Chandon  ház bejáratánál hatalmas szobor magasodott fölénk, maga Pierre, csuhában. Majd beléptünk a fogadó aulába, ahol ellentmondást nem tűrően szembesítettek azzal, hogy a buborékkirály lát minket vendégül. Pazar és elegáns berendezés, a márka arany színe dominált mindenütt, mint egy királyi lakosztályban. A pincerendszer óriási, és megkapó, a somelier profi, a shop pedig egyenesen egy turistacsapda.

De bennem a Moet & Chandon Rosé Imperial kortyolgatása közben állt össze a kép. Milliónyi buborék a szájban, csodás, gyümölcsös aroma, és iszonyú szexi, rózsaszín színek, üvegen belül és a címkén is. Epernayben megtaláltam „Epernét”, a „don” nőjét. Megtaláltam Champagne legcsajosabb pezsgőjét, és fehéredő ujjakkal szorongattam a kóstoló poharam, mert tudtam, hogy nincs kapacitásom egy egész üvegnyi epres csodára, de nem akartam kiesni a bűvöletből. Hah, azt az ízt tudnám feledni, de nem tudom. A Rozé Imperial én vagyok, amikor az éjszaka királynője vagyok, amikor szexistennő vagyok, amikor a termékenység Vénusza vagyok.

Veress Dóra

Egész napos küzdés, két másfél éves gyerekkel, egyedül.

Apukájuk egész nap éséjjel ügyeletes a munkahelyén.

Gyors (?!) reggeli, majd piacozás iker babakocsival, és persze ikrekkel,  málhás lóként cipelem a málnát, tojást, karalábét. Mire elérjük a játszóteret, túl vagyunk két kiboruláson, mert a túró rudit otthon felejtettem. Ebéd nem ízlik nekik, töredék másodperc, és a földön landol. Délután gyerekprogram, kisállat simogatóból légvárba, onnan körhintázni, majd vacak műanyag halacskákat horgászunk egy lavórból plüssnyulakért. És a többi, és a többi… megkíméllek titeket a részletektől, már így is túl konkrét voltam.

Csak akartam, hogy azonosuljatok. Hiszen így átérzitek azt a gyomorból kezdődő, majd egésztestes eufóriát, amit akkor érzek, mikor az esti fürdetés alatt bevillan a gondolat, ha alszanak a kicsik, kipattintok egy üveg valamilyen bort, és kortyolgatni fogom a teraszon.

Ha máshogy nem, egyedül.

Nos, péntekeste van. A teraszon eszembe jutnak a régi gyilkos péntekek, mikor az éjszakát a lányokkal a nonstop boros polca előtt kezdtük. Ott semmi se számított, csak hogy azért ne a legalsó polcról válasszunk bort magunknak, mégis európai értelmiség vagyunk, de azért ne is legyen túl drága. Név, címke, felirat nem játszott, vagyis mégis, talán a címke. A tipográfiája és szín és/vagy témaválasztása. Tetszett például a Dorombor. A cica miatt, akinek a farka irreálisan hosszú. Később hasonlóan gondoltuk kedvesnek a St. Andrea-féle akutyafáját elnevezésű csodát. Micsoda röhej, hogy a péntek estékről már nem jut eszembe egy éjjel-nappali címe sem. Egész véletlenül az sem izgat már, milyen hangzatos nevet festenek a palackra. Jó, ha izgibb, mint a pincészet neve, de nem baj, ha nincs túlcicomázva, cicamázva.

Vissza hát a teraszomra, más is változott, két gyerekkel több vagyok, ritkábbak a borozgatásra szánt esték. Épp ezért ma fölemelem a kezem, és választok egy magas polcos italt. Édes hármas, Homonna pincészet, 2008. Húú, édes, bizsergős, desszert után kéne inni. Ahh, jó lesz vele egy kis sajt is, de még mennyire jó!

Homonna Attilát saját birtokán látogattuk meg néhány éve, mikor Erdőbényén hétvégéztünk. Hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtunk hozzá, gumicsizmában nyitott ajtót, épp a pincéjében dolgozott. Borzasztó kedvesen fogadott minket, ismeretleneket, és friss, még nem palackozott borát kóstoltatta velünk. Azóta kedvelem őt és műveit.

Sajttál, plusz Édes hármas, tökéletes duó egy magányos pénteken. Így ülünk itt, zavaromban nem is tudom hányan is.

 Veress Dóra

A pancsolástól általában kiver a víz: az eper- és mandulaboroktól látatlanban is fejfájást kapok, a vermutokat nem is akartam soha megismerni és az ürmösborokat is mélyen lenéztem, hiába tanultam róluk az iskolában, egészen addig, amíg nem futottam bele a St. Trifon keserűfüves változatába, de ez egy másik történet.

Van azonban a pancsolásnak egy olyan foka, ami már vicces: ilyen volt, amikor egy V. kerületi bérház fürdőszobájában csináltam bort egy svéd készlettel és ilyen az a recept, amit a Takarékos gazdaasszony – A természet éléstára című dermesztő könyvben találtam és rögtön bele is szerettem.  Az igazat megvallva még nem álltam neki, de éppen szezonja van, szóval ha a kisebbik purdéval végre kiszabadulok a szobafogságból és egy pitypangmező felé visz az út, lehet, hogy nemcsak a görögteknősnek való mennyiséget fogom belőle összeszedni. Vagy ráveszem az apukámat, hogy csinálja meg ő, de akkor meg az anyukám fog kitagadni… áhh, nehéz ügy ez.

íme a recept:

„Száraz időben4,5 literpitypangvirágzatot gyűjtünk, kb. 10 literes fazékba tesszük,4,5 literforró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba egy kis gyömbérgyökeret dobunk, három finomra vágott narancs- és egy citromhéjat, valamint egy és egynegyed kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön főzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük, lehűtjük egészen addig, amíg testmeleg nem lesz.  Két és fél deka élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy korsóba szűrjük és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd a korsó tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.”

Nem is tudom, melyik a kedvenc részem: az élesztővel megkent, úsztatott rozspirítós vagy a kép, hogy a karácsonyi menüben pitypangbor is szerepel. Úgy zseniális, ahogy van.

A forrás: Radics László: Takarékos gazdaasszony. A természet éléstára. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999

Megyeri Sáram

Úgy hozta az élet, hogy rövid időn belül két bort is választhattam szüléshez – az egyik véletlen volt, és persze a másik is, de azért nem annyira.

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára