borjour

Mi ma hazánkban a legnagyobb gondja a kézműves borászatoknak? Mert abban sokan egyetértünk, hogy számos gond van.

Ne ijedjetek meg, a kérdés beugratós volt. Annyian beszélnek és főleg írnak a bajokról, hogy nem kívánok beállni a sorba (bár a problémák ettől még léteznek, csak azt gondolom hogy egy újabb siránkozós cikk a kupacon már nem oszt vagy szoroz)

Inkább arról írnék, ami manapság úton-útszélen előpattanó kérdés: Mi is az a kézműves borászat?

Mondjuk úgy a borkóstolóink mindegyikén előkerül, ami tök jó. Azt már jobban unom, amikor valaki vagy valakik elkezdenek okoskodni, hogy íme az alkalom, fogalmazzuk meg mi is az „kézműves borászat”. Ilyenkor elkezdődik a jelszavak lövöldözése: hagyományos, kézi munka, bogyószelekció, bio...  Mindenki automatára kapcsolja magát és arra figyel melyik jól ismert kifejezést nem pukkantotta még el senki, én pedig majd’ lefordulok a székről unalmamban.

Múlt hétvégén egy laza móri látogatás során ír barátainkkal kezdtünk el beszélgetni a magyar borról és a kis kontra nagy borászatokról. Mondanom sem kell néhány pohár után előkerült az imént boncolgatott kérdés. (Tudniillik a srácok az elmúlt hetekben intenzív kiképzést kaptak a magyar borokról, és életükben először, láttak szőlőtőkéket is). Nem tudom, hogy az angol és magyar nyelvek szimbiózisa miatt, vagy a nap állása segített, de mindenesetre sikerült kibogozni, majd megszülni az általam ismert eddigi legjobb definíciót. „Kézművesnek minősül az a borászat, ahol a honlapon (ma már kötelező, hogy legyen!) szereplő telefonszám közvetlenül a borásznál vagy legalábbis a család valamely tagjánál csörög. Továbbá a borászatnak küldött elektronikus üzenetre csak néhány órán belül válaszolnak, mert előbb be kell fejezni a metszést.” Ír barátaink, akik rövid ismeretségünk alatt már több magyar borvidéket is bejártak - a hétvégén tovább folytatták jó szokásukat, ezúttal az Egri Borvidékkel ismerkedvén -, egyből megértették miről beszélünk és folyhatott tovább a társalgás. De ekkor már a kedvenc témámról, a borok és zenék harmóniájáról. Erről viszont majd legközelebb. Addig is ízelítőül egy nagy igazság az Amorf Ördögöktől: „A két remix király, Bartók és Kodály.” Ők tuti kézművesek voltak!

Pécsi-Szabó Dénes

“Szeretem az állandó déli szellőt, szeretem a napsütést, szeretem a jó társaságot, szeretek a

tőkék közt lógni nyaranta, szeretem a zenét és hogy örömet okozhatok ezzel neked...”

Ezt a rosé mondta nekem palackozás előtt még decemberben. (Igen, mi csak közvetlenül karácsony előtt palackozzuk a rosét, de bocs, eltértem a tárgytól…) Az az igazság, hogy teljesen egyetértek a rosénk fenti gondolataival.

A borokat mindig megszemélyesítem. Egyrészt, mert így könnyebb elképzelni őket, másrészt mert jó játék. És egyre többen játszanak velem. Nem csak azért, mert a megszemélyesített borok száma növekszik, hanem azért is, mert mások is ráéreztek a játék ízére. A lényeg: ne vegyük túlságosan komolyan magunkat. A bort viszont bizonyos mértékig illik komolyan venni. Főleg két palack elfogyasztása után! (Mondanom sem kell, hogy a szerző ilyet maga még nem tapasztalt :) Szóval a bor néha komoly. Néha meg nem az. Nagy igazság ez, írjátok fel valahova, de ne egy cetlire, mert azt csak elveszítitek!

Szeretem a bort. Ezzel a kijelentéssel, azt hiszem, senkinek nem okozok meglepetést. És szeretem ezt a rosét is. Ezért nem szedem részeire pusztán objektív szempontok alapján, nem elemezgetem, nem iszom melegen, vagy például vizespohárból sem. Miért? Azért, mert szeretem.  És nem csak megszemélyesíteni. De erről a roséról mégis hadd mondjak egy kicsit többet:

Az biztos hogy csajról van szó. Direkt ezt a szót használtam. Azért mert túl szemtelen ahhoz, hogy hölgy legyen. Pedig nagyon nőies. És elegáns. Máris kicsit ellentmondásba kerültem magammal. De ezt most úgy írom, ahogy eszembe jut. És mindkét jelző igaz rá. Tehát egy szép (és elegáns) „csaj” ez a rosé. És most még fent is hordja az orrát, mert nagy dícséretben részesült. Brüsszelbe megy borbemutatóra, mert hát kiválasztották. Én meg elkísérem. De szigorúan csak „kísérem” és fordítok neki (nem mindenki tud roséul). És mit mond majd? Nos, azt hiszem, én már tudom. Azt is tudom, hogy akkor jön majd át az üzenete, amikor a borkóstolók egyre hangosodó morajától már én sem hallom, hogy mit mond „Ő”.

Pécsi-Szabó Dénes

A pancsolástól általában kiver a víz: az eper- és mandulaboroktól látatlanban is fejfájást kapok, a vermutokat nem is akartam soha megismerni és az ürmösborokat is mélyen lenéztem, hiába tanultam róluk az iskolában, egészen addig, amíg nem futottam bele a St. Trifon keserűfüves változatába, de ez egy másik történet.

Van azonban a pancsolásnak egy olyan foka, ami már vicces: ilyen volt, amikor egy V. kerületi bérház fürdőszobájában csináltam bort egy svéd készlettel és ilyen az a recept, amit a Takarékos gazdaasszony – A természet éléstára című dermesztő könyvben találtam és rögtön bele is szerettem.  Az igazat megvallva még nem álltam neki, de éppen szezonja van, szóval ha a kisebbik purdéval végre kiszabadulok a szobafogságból és egy pitypangmező felé visz az út, lehet, hogy nemcsak a görögteknősnek való mennyiséget fogom belőle összeszedni. Vagy ráveszem az apukámat, hogy csinálja meg ő, de akkor meg az anyukám fog kitagadni… áhh, nehéz ügy ez.

íme a recept:

„Száraz időben4,5 literpitypangvirágzatot gyűjtünk, kb. 10 literes fazékba tesszük,4,5 literforró vízzel leöntjük. A fazekat lefedjük, 3 napig áztatjuk benne a virágokat. Ezután a folyadékot molinókendőn átszűrjük, a virágzatokból a lét kifacsarjuk. A folyadékba egy kis gyömbérgyökeret dobunk, három finomra vágott narancs- és egy citromhéjat, valamint egy és egynegyed kg cukrot. Az egészet egy nagy fazékban 20 percig lassú tűzön főzzük. Mázas cserép- vagy porcelánedénybe töltjük, lehűtjük egészen addig, amíg testmeleg nem lesz.  Két és fél deka élesztőt egy pirított rozskenyéren elkenünk és a folyadék tetejére téve azon úszni hagyjuk. Az edényt kendővel lefedjük, 6 napig meleg helyiségbe állítjuk, ezután a bort nagy korsóba szűrjük és pamutkendővel letakarjuk. Három hétig sötét helyen állni hagyjuk, majd a korsó tartalmát palackokba fejtjük. Az üvegeket dugóval gondosan lezárjuk. A bort legalább karácsonyig pihentessük.”

Nem is tudom, melyik a kedvenc részem: az élesztővel megkent, úsztatott rozspirítós vagy a kép, hogy a karácsonyi menüben pitypangbor is szerepel. Úgy zseniális, ahogy van.

A forrás: Radics László: Takarékos gazdaasszony. A természet éléstára. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1999

Megyeri Sáram

Úgy hozta az élet, hogy rövid időn belül két bort is választhattam szüléshez – az egyik véletlen volt, és persze a másik is, de azért nem annyira.

Az első már régóta várta a hűtőben a sorsát: egy Káli Kövek Rezeda Rizling volt, amihez hetek óta kerestem az alkalmat, mert a kilencedik hónapban már ritkán nyit ki az ember egy üveg bort csak a saját maga kedvéért. Aztán a 42. hét végén végre valahára gyanúsan fájdogált a hasam, mire felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta: „Nyiss ki egy bort, ülj be a kádba és ha elmúlnak a fájások, akkor jó, ha nem, akkor gyertek be.” „Nos, ez menni fog” – gondoltam én. 
A rizlinget kitöltöttem, valahogy bemásztam a kádba és megpróbáltam odafigyelni a borra, de persze már akkor sem gondoltam komolyan, hogy emlékezni fogok az ízére. Inkább csak vigyorogtam, hogy ez lesz a bor, amiről majd mesélni fogok a gyerekemnek: és lőn, úgy tíz órával később lett egy fiam. A sztorihoz hozzátartozik, hogy még azt az egy pohárnyit sem ittam meg, mert a fele véletlenül beledőlt a kádba – de cserébe megfürödtem benne.

Másfél évvel később, már ordenáré nagy hassal kóricáltam a Bortársaság egyik boltjában, amikor megláttam a Kreinbacher Syrah-t. Még nem volt meg a szülősborom, de azt tudtam, hogy most is szeretnék egyet. Emlékeztem rá, hogy ezt a syrah-t évekkel korábban kóstoltam a Várban és odavoltam érte, úgyhogy itt volt az alkalom, hogy kapjak egyet - egy több, mint hétrugós bort azért meg kell indokolni magamnak. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam megismételni a kádas mutatványt, mert napokkal korábban tudtam, hogy programozott császár lesz a dologból, és nem voltam olyan vagány (vagy hülye), hogy egy tervezett műtét előtt igyak, még ha csak egy pohárról is volt ugye szó.
Szóval azt a palackot két nappal korábban kinyitottam és nagyon örültem, hogy ezt választottam. Ez egy nagyon megosztó bor, én pedig a rajongói körbe tartozom: sokkal kecsesebb, mint a syrah-k általában (az antifanok szerint szimplán vékony), de a medvecukor íze mellett még sós is (szaknyelven minerális). Könnyű, mégis izgalmas és egy kicsit bizarr ízű cucc, amit terhesen lehet a leginkább értékelni. Aztán két nappal később lett még egy fiam, és amikor hazajöttük, és a második éjszakát is sikeresen abszolváltuk négytagú családként, ezt megünneplendő újra megkóstoltam. És újra örültem neki.

Ha egyszer lesz még egy kisbabám, hozzá is választok majd egy bort, és mindenkit erre bíztatok: az biztos, hogy élmény lesz belőle.

adatok:
Káli Kövek Rizling Rezeda 2008, Balatonfelvidék
Kreinbacher Syrah 2008, Somló

Megyeri Sára

Csetvei Krisztina vagyok és 1983. január 8-án láttam napvilágot egy Szabadkához közeli kisvárosban (Bácstopolyán). Gyermekkoromat már Budapesten töltöttem, majd tízenévesen családommal (Anya-Apa-Tesó és Néró, a kutya családtag) Szentendrére költöztünk – aztán jött a gimi, egyetem (BME-GTK), gyakornoki munka, munka-munka, magybetűs ÉLET és ismét Budapesten találtam magam.

Nálunk nem volt kérdés, hogy a Műszaki Egyetemen tanulok tovább, az is biztos volt, hogy inkább a gazdasági tárgyak, marketing és menedzsment, ami érdekelnek... (nem igazán a hálózatok és rendszerek vagy vegyipari műveletek című kiváló tantárgyak). Negyedévesen projekt feladatot kaptunk (mely már a diplomamunkára való felkészülésünket segítette) – ekkor riadt nagy szemekkel állhattam otthon, mert Édesanyám egyik legjobb barátnője segített másnap utat mutatni.. Szeretem a borokat? – kérdezték félve. A válasz egyértelmű volt számomra. Szeretem a jó bort, az embereket, szeretek tanulni és így jelentkeztem marketing gyakornoknak az akkor nemrégen induló és épülő-szépülő Béres Szőlőbirtok és Pincészethez. Orbán Gergely értékesítési vezető (jelenleg Borbán Pincészet) kezei alá kerültem és csak figyeltem, tanultam, igyekeztem.. aztán karácsonyi ajándékként egy WSET alapfokú tanfolyamot kaptam a Béres családtól a Mészáros Gabriella és Rohály Gábor vezette Borkollégiumba. (Ekkor 2006-ot írtunk.) Én voltam a legboldogabb, legbüszkébb és leg-leg-leg! Sikeresen elvégeztem a tanfolyamot, majd elkezdtem otthon bort kóstolni, szép címkéket gyűjteni (utólag ezeken a címkéken nagyokat mosolygok…), az étel-bor párosításokra oda figyelni.

Az élet kiszámíthatatlan és három év kitérő következett. Egy nagyvállalat marketing osztályára kerültem, egy hatalmas, idegen világba, ahol helyt akartam állni és úgy érzem sikerült is. Rengeteget tanultam, sok jó barátot szereztem, elvégeztem a BME MBA posztgraduális képzését. Szabadidőmben pedig borkóstolókra jártam..

2009. tavaszán Édesapám barátja (Bóni László, DiBonis Borászat) jelentkezett nálunk telefonon, hogy ha van kedvünk látogassuk meg a HunDeszt díjátadó ünnepségen, ugyanis nagyon jók a pálinkái (gyümölcs párlatai) és örülne ha megmutathatná nekünk, mert mi értékelni fogjuk… Ott voltunk, kóstoltunk, én arra gondoltam, hogy ez művészet és én is részese szeretnék lenni ennek a csodának! Pár hét múlva már a szabadkai birtokon ismerkedtem a borokkal és párlatokkal.. azt éreztem megint, mint amikor a Béres borok között voltam, hogy ez az amit igazán szeretnék csinálni. Egy borkóstolót követő hosszú beszélgetés alkalmával kaptam egy fénymásolt papírt.. amit csaknem minden este lefekvés előtt elolvastam.

            "Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan

            elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is

            kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok,

            hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai,

            vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról..." (Márai Sándor)

..és az álmok valóra válnak! - Idén elvégeztem a WSET felsőfokú tanfolyamát, Londonban a világ egyik legnagyobb borversenyén az International Wine Challenge-n kóstolhattam és bírálhattam, mint segédbíráló (associate), -sajnos csak egy nagyon rövid ideig- a Rádió Café Borjour bormagazinját vezethettem Nagy Sebestyén társaságában… és nem utolsó sorban pince tulajdonos lettem és májusban elkezdtük Családommal a Csetvei Pince  “felépítését” a gyönyörű móri borvidéken! Most pedig az első saját szüretemre készülök és nagyon sok szép bort szeretnénk készíteni Nektek, kedves Olvasók!

Csetvei Pincészet, Mór

Csetvei Krisztina