borjour

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy nyáron alapvetően rizlinges vagyok, meg blanc-os, illetve pinot gris-s. A közelmúltban pont ez utóbbiból (idehaza született: szürke barát) akadt a kezembe egy palackkal. Ennek is örültem, aztán ahogy belefeledkeztem a végtelennek korántsem nevezhető kóstolásba, lassan, de biztosan jutottam el az ellazítós eufória állapotába.
Ismerjétek meg, nem fogjátok megbánni: Santa Margherita Pinot Grigio. Az évjárat 2010, a terroir pedig Trentino, Alto Adige, ami egy észak-olaszországi tartományt takar, de gyakorlatilag dél Tirol. Egy reduktív eljárással készített borról van szó, amit viszonylag erőteljes szalma szín jellemez. Meg gyopáros, hegyi illat és olyan harsány gyümölcsösség, hogy már-már kedvem támadt volna beleharapni a pohárba – de persze nem tettem. Baromi nagy udvariatlanság lett volna a házi gazdával szemben, merthogy nem otthon ittam. Szóval elképesztően élvezetes ivású ez a kis olasz, és bár az alkohol elvileg elvonja a szervezettől a vizet – és gyakorlatilag is –, nekem tökéletes szomjoltó volt! Ezt a nem túl húzós savaknak és némileg a finoman citrusos utóíznek tudom be, amit nagyon jól kordában tart a kevés maradék cukor, ami egyébként szintén jellemzi a Szent Margarétát taljánéktól. Az egyetlen hiba, amibe bele tudok kötni – nem akarok, a tények makacs dolgok –, hogy az ára miatt aligha lesz mindennapos, vagy mondjuk beszélgetős, esti bor az asztalon. Hozzáteszem: azt a nagyjából 3000 Ft-ot, amennyiért jobb helyeken hozzá lehet jutni, minden egyes cseppje megéri. Vagyis a bor jó, az ár is ehhez mért, a gond inkább a mi pénztárcánk környékén lehet...

Randibornak viszont, ha villantani akarunk, de inkább lazán, mint felvágósan, nagyon jó választásnak tartom. Csak annyira behízelgő, hogy a csajok egyből levegyék, ha ilyen játékosan és magabiztosan mozgunk bor témában, akkor valószínűleg a hálószobában sem kell majd csalatkozniuk. Ja, igen: nem kell hinni nekem, próbáljátok ki ti is!

Ördögh Bálint

Santa Margherita Pinot Grigio, Trentino – Alto Adige, 2010, 2980 Ft (Bortársaság)

Egy Borjour Extra esetében az egyszerű borkedvelő sohasem tudhatja előre, hogy pontosan mire is számítson, mi is fog történni. Ezért szeretem. Ezért is...

Ezúttal az este különlegességének a meghívott vendég borászat, Gere Tamás és Zsolt pincészete mellett egy RiverRide néven futó - és egyben úszó - , túristabusz és sétahajó sajátos keresztezéséből létrehozott, felettébb érdekesnek tűnő mutáns jármű ígérkezett. Hősünk a keresztségben tisztességes magyar nevet nem kapott, amit valószínűleg életre hívásának eredeti célja indokolhat: ha már ‘helló turiszt’, akkor miért ne lehetne meg is úsztatni az egyébként aszfalton zötykölődéshez szokott derék külföldi városnézőket, persze némi felárért cserébe – valami ilyesmi járhatott a leleményes ötletgazdák fejében.

Na de nézzük mivel is fogadnak a helyszínre érve: egy 2010-es Kékfrankos-Pinot alapú gyöngyöző roséval. Friss, könnyed, némi buborékos huncutsággal. “Szálljunk fel, én is akarom…” és már indulok is  fel a jármű lépcsőjén, hogy aztán a belsejébe érve szürreális érzés kerítsen hatalmába:  egy fapados repülő utastere és az alsó tagozatos osztálykirándulások emlékei idéződnek és keverednek…  Előbbi az ülések alatti mentőmellények és a nyomtatott biztonsági előírások miatt, utóbbi pedig talán a leendő utas-, bor-, és sorstársak várakozással teli viháncolása végett. “Már csak az anno ilyenkor minden gondos szülő által kötelezően előre bekészített, és a hátizsákokból aztán rendre elő is kerülő, oldalánál szétázott szalvétás parizeres  uzsizsömlék hiányoznak, meg a szívószálas rostos üccsik” – gondolom, de nincs idő a múltba révedezésre, mert már úton is vagyunk. Döcögősen indul az este (a belváros utcáin végig) megcsodálom ugyanazokat az egyébként tényleg csodás épületeket, amik mellett reggel az autóban ülve a dugóban még folyamatos anyázások közepette araszoltam végig …  Közben 2010es olaszrizlinget kortyolunk, semmi extra, nem hagy mély nyomot. Ha létezne olyan kategória, hogy ’városnézős bor’, akkor ez lehetne az. Az angyalföldi rakpartra érve aztán pihenő, jön az első vörös, egy gyümölcsös, kedves 2010es Portugeiser formájában. És ahogy a stáb piknik kosaraiból (!) előkerülnek a már Borjour védjeggyé vált kézműves zsíros deszkák, arcunkra elégedett mosoly ül. Persze menetrend szerint összetörik az első pohár is, a tettes személye sem okoz meglepetést… business as usual…

A rakparti idill után aztán jöhet a várva várt nagy mutatvány: a félhomályban a Titanic baljós zenéjére csobbanás az egyébként kifejezetten barátságosan hullámzó Dunába! Járművünk diszkréten megdől, de alapvetően állja a sarat, vagyis a vizet. Az időzítés tökéletes: mire besötétedik, éppen a Parlament elé csordogálunk, és egyszerre gyönyörködünk a Gellért hegy, a Vár és az Országház lenyűgöző fényeiben! Poharunkban épp egy 2006os Pinot válogatás (nálam ez lett az est bora, aztán mint később kiderült, másoknál is), amely számomra egyszerre  elegáns, és izgalmas, leginkább az érett cseresznyés főaromához társuló fűszeres utóízbeli lecsengésétől. Egyben volt na, nekem jobban bejött, mint az egyébként presztizsbornak szánt 2007es Aureus vagy a 2008as Páratlan.

A hangulat közben a tetőfokán, az első sorokban ülő eminensek a borászt, a hátsó részben lévő renitensek már rég inkább egymást hallgatják. Utóbbiak a hangosabbak. Ez így már tényleg egy jó kis retro osztálykirándulás feeling, de ezt a többség érezhetően egy cseppet sem bánja. Én se. Partot érve meg is állapítom, hogy van az úgy, hogy az egyszerű borkedvelő egy kóstolón csak szimplán jól akarja magát érezni, és nem feltétlenül teleírni a jegyzetfüzetét. Nekem ez az este pont ilyen volt.

Már csak az a kérdés, vajh mikor fognak szárnyakat is eszkábálni  a multifunkciós járgányra, hogy aztán már 3 in 1, a levegőből is lehessen nézelődni… Én minden esetre abból sem akarok majd kimaradni...

 Borjour, földön, vízen. Levegőben? Ride on.

Mikola Tamás

Kóstolt borok:

Comis Gyöngyöző rosébor 2010
Olaszrizling 2010
Portugieser 2010
Páratlan 2008
Pinot Noir Válogatás 2006
Aureus 2007

Mielőtt bárki is chichagoi gengszterbandák dorbézolását vizionálná az alkoholtilalom idején, ki kell, hogy ábrándítsam, mert itt most kőkemény egészségrombolás hedonista ujjgyakorlatát bátorkodom reklámozni.

Magányos estéim csendes kísérője a bor mellé maga Al Capone - cigarillo méghozzá filterrel a végén. Mert nagyon nem mindegy. Bár urasan hangzik egy csendes  nyár végi, vagy kora őszi este egy borral és szivarkával ücsörögni, netán még elmélkedni is hozzá esetleg egy jó könyvvel a kezünkben, de határozottan állíthatom, hogy azon hölgytársaim, akikben minimális vonzódás is lappang eme élvhajhász időtöltések iránt, azok első alkalommal rákapnak majd az ízére. Szó szerint. Maffiózónk konyakban áztatott szivarvége ugyanis, már az első száraz találkozás alkalmával rabul ejt. Rituálé ez kérem szépen, édes ízzel az ajkakon, komótosan, hogy le ne maradjak az élményről. És aztán jön a tűz, életre kel a barna test, mesébe kezd, távoli országok testes fekete vadasszonyainak dohányillatú, fülledt szivargyári munkájáról.

De önmagában ez még kevés. Az igazi függés akkor jön, amikor összetalálkozik mindez egy igazi bölcs és testes fehérrel. Én már sokféle képpen próbáltam, de nincs kétség, ide test kell, íz és élmény, erő és hossz. Mert át kell törni a szivarfüstöt és még táncra is kell perdülni vele. Erre csak a legmagabiztosabb fehéreink képesek, azok is csak barrique-ból. Mert Al Capone a kishordósat szereti. Megy a konyakjához, meg a dohánylevelekhez az a vajas, kicsit élesztős és fás lendület, jó savakkal még jobb ásványokkal. Gyümölcsből is csak az érett kereket szereti, abból is inkább az egzotikust. Advanced level hedonistáknak kötelező legalább kipróbálni. A pasik ezzel a konyakos filterrel annyit óvatoskodnak, hogy meg sem érdemlik. Maradjon ez nekünk, erős nőknek lazításul. Priceless, de tényleg.

Krasznai Zsófi

Néhány tuti befutó a tangóhoz:
Etyeki Kúria Chardonnay, Etyek 2009
Etyeki Kúria Sauvignon Blanc Etyek 2010
Szepsy Úrágya Furmint 2009
Bussay Esküvé  Csörnyeföld 2009
Chardonnay Battonage Orbán Gergely, 2009

Al Capone sweets filter

Egy kedves ismerősöm, barátom (Bóni László, DiBonis Borászat) hívott a minap telefonon, hogy pálinkafőzési szemináriumot tartanak, szeretettel várnak tanulni és kóstolni. Megköszöntem a meghívást és gyorsan igent mondtam, ott a helyem. Pár nap múlva már az autóban ültem és az M5-ös autópályán robogva azon gondolkodtam, hogy mennyire nincsenek ebben az országban távolságok és Budapest-Szabadka is csak 186 km - alig két óra autóval. Csak határ ne lenne! Tudásra éhezve, (pálinkára szomjazva) szerencsésen megérkeztem. - A cikk erejéig engedjétek meg kedves Olvasóim, hogy “hatátok nélkül” hívhassam e nemes szabadkai nedüt pálinkának!

Az oktatáson a szabadkai borbarátok köre, a zentai pálinkakóstoló társaság, borászok és pálinkafőző mesterek vettek részt. A szakmai előadást követően “gyakorlat” következett. Részfolyamatokon keresztül megnézhettük, hogy hogy lesz a sárgabarackból isteni gyümölcs pálinka, mikor és hogy kell szárazjeget használni, az elő-, közép- és utópárlatot hol kell elválasztani, hogy a legtöbb íz és aroma maradjon nedünkben. Komoly kísérletezés, sok éves szakmai tapasztalat, szenvedély, tisztelet, elhivatottság – ez az, ami benne van minden palack DiBonis-ban – legyen az pálinka vagy bor. Pálinkakóstolóval és egy kitűnő csevap ebéddel zártuk az oktatási napot. Kóstolhattunk alma, őszibarack, meggy, cseresznye, kajszi, birsalma, birskörte, vilmoskörte, szilva - és még sok-sok kiváló - pálinkát. Hogy melyik volt a kedvencem? Nehéz kérdés… Nálam most a birsalma és a vilmoskörte nyerte el a champion díjat. Délután volt egy kis szabadidőm, így körbenéztem Palicson – nosztalgiáztam. Gyönyörű régi épületek, az állatkert, a palicsi tó, a halászcsárda várt rám – itt mindennek története van, mindenhez fűz egy kis emlék. Öregszem?!

Az esti program a DiBonis szőlőbirtokon folytatódott. Bejártuk az új telepítéseket, megnéztük hogy hogy növekednek a szőlő fürtök (Shiraz, Cabernet Franc, Merlot, Pinot Noir), hogy szállnak a fácánok a naplementében, mennyit növekedett a lila akác a kilátó mellett. Ez az igazi boldogság! Ezt nehéz leírni, mindenkit csak rábeszélni tudok, hogy kerekedjen fel és látogasson Szabadkára, kóstoljon a DiBonis birtokon, vizibiciklizzen a palicsi tavon és egyen egy hatalmas burekot. ..és a nap még nem ért véget számunkra. Egy nagyon finom szerb vacsorát követően borkóstolóval folytattuk. Én a 2010-es borokra voltam nagyon kíváncsi, tartályból és hordóból is kóstoltunk: Sauvignon Blanc, Chardonnay, Muscat, majd korábbi évjáratokból vöröseket Pinot Noir ’09, Cabernet Franc ’09, ’07, Merlot ’08, Shiraz cuvée ’07. A Shiraz cuvée a kedvencem, érett meggy, mosolygós szilva, finom édes fűszerek, elegancia.. A tartály és hordó, az amerikai és magyar tölgy, a fajélesztő és a vadélesztő közti különbség és még sok-sok izgalmas kombináció kóstolására volt lehetőségem. Sokat tanultam. A kedves vendéglátást, a tanulási lehetőséget és a szép napot ezúton szeretném megköszönni!
san itthon is!)

Csetvei Krisztina

DiBonis Borászat DiShiraz cuvée, Szabadka, 2007 (Szerbia, hamarosan itthon is!)

A Sauvignon blanc-t úgy 5-6 évvel ezelőtt zártam kitörölhetetlenül a szívembe. Angliában voltam és ott élő ismerősömmel az egyik este elmentünk vacsorázni egy Londontól úgy 80-90 km-re fekvő faluba, méghozzá a „The Plough”, azaz Eke nevezetű étterembe. Kívülről vízi malom, belül viszont minimalista, modern dizájn és csúcsgasztronómia közeli állapotok. Nagyon tetszett! Olyan jó lenne itthon is egyre több ilyen helyet látni. Szóval itt a ház fehérbora történetesen Sauvignon blanc volt, méghozzá Új-Zélandról. Az megvan, amikor a ház borát kancsóban hozzák, az ember tölt magának, belekortyol, majd hosszasan keresi a szavakat, mert a meglepetés letaglózta? Na, hát itt ez volt. Amikor pár napja egy vendégségben a beszélgetés és a sajtok mellé – volt köztük juh és kecske is bőven – előkerült egy Etyeki Kúria Sauvignon blanc, reménykedtem, hátha újra átélem azt az érzést, mint annak idején Angliában. És majdnem! Harsány illatokkal – nekem leginkább bodzás, egreses, frissen vágott füves jegyek – markáns savakkal, valami elképesztően elegáns lecsengéssel találtam szemközt magam. Ráadásul kellően testes, ami, mint később megtudtam, az 50 %-os hordós erjesztésnek köszönhető leginkább. Ez a bor beszél. Nem egy nyelven, legalább hármon. És mindegyiken elég választékosan. Akár egy diplomata, akinek a megjelenése, a viselkedése és a modora is hibátlan. Úri bor, na. Illetve dehogy az, inkább amolyan világpolgár. Olyasvalaki, akit ha a régi reklám nyomán már nem szomjasan leszoviszörpöznénk, akkor is csak kacsintana egyet és azt mondaná: inkább gondold újra, és ha az segít, igyál még nyugodtan, én itt leszek. Mindezt egy olyan 2010-es évjáratból mondja, amiről lassan már a laikusok is tudják, hogy mindennek nevezhető, csak fáklyás menetnek nem. Szóval rendben van ez. Szívem szerint beajánlanám abba az Oxford környéki, falubeli Ekébe, hogy erre cseréljék le az új-zélandit, mert ez a funky, a másik már lejárt lemez. Arról nem is beszélve, hogy még az ára is rendben van.

Ördögh Bálint

Etyeki Kúria Sauvignon blanc, Etyek, 2010, 2400 Ft (Bortársaság)